Apáczai Csere János születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„… honnan van annyi nagyon rosszul intézett közügy? Onnan, hogy nincs nekünk, magyaroknak egyetlen egy akadémiánk sem, s így nincs hely, ahol tanítsuk és egyben sürgetőleg hangoztassuk az erkölcstant, mely megfékezi a bűnöket: az ökonómiát, mely igazgatja a családok életét; az orvostudományt, mely megőrzi az egészséget; a matematikát, mely városokat, utcákat, templomokat, palotákat és tornyokat emel; végül a filozófiát, mely gyökere minden tudománynak és mesterségnek.”
(Apáczai Csere János)

1625. június 10-én született Apáczai Csere János, a koraújkori Erdély legjelentősebb filozófiai és pedagógiai írója, a magyar oktatási rendszer elméleti megalapozója. Bár a Gyulafehérváron és Kolozsváron tanító tudós kevés időt kapott a sorstól életműve megalkotására, enciklopédiájával és iskolaalapítási terveivel meghatározta a következő generációk oktatásügyi programját. 

Apáczai Csere János – mint azt neve is mutatja – Dél-Erdélyben, az Olt folyó partján fekvő Apáca községben, székely paraszti család gyermekeként  látta meg a napvilágot. Bár sokan úgy vélik, hogy a neves gondolkodó szegény sorból származott, ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a jó eszű fiatalember oktatását édesapja finanszírozta. Tanulmányait a szülőfalujában található kálvinista iskolában kezdte, majd a kolozsvári református kollégiumba került, 1643-tól pedig filozófiai és teológiai stúdiumokat folytatott Gyulafehérváron. A fiatalember világnézetét kezdetben Porcsalmi András befolyásolta, aki a Kolozsváron uralkodó merev, skolasztikus szemlélet mellett a modern, „enciklopédikus” nézőponttal is megismertette tanítványát. 

Apáczai ott találkozott először a puritanizmussal, Porcsalmi hatására pedig komoly figyelmet fordított természettudományos ismereteinek gyarapítására, az őt körülvevő világ tanulmányozására. Ráadásul ez a filozófia kiváló alapot biztosított később a karteziánus eszme megismerésére. A fiatalember szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a gyulafehérvári kollégiumban számos neves nyugati tudós keze alatt tanulhatott, akik a harmincéves háború borzalmai, illetve a protestánsok nyugat-európai üldöztetése miatt menekültek a vallási toleranciájáról híres Erdélybe. Tanárai között volt például Johann Heinrich Bisterfeld, illetve Johann Heinrich Alsted professzor. 

Apáczai Csere János 1647-ben fejezte be tanulmányait Gyulafehérvárott. Marosvásárhelyen már oktatói állást kínáltak számára, a fiatalember azonban Gelei Katona István református püspök támogatásával Nyugat-Európába indult. A 17. századi erdélyi diákok döntő többségéhez hasonlóan hollandiai egyetemeket látogatott: peregrinációját Franekerben kezdte meg 1648 nyarán, majd Leydenbe, Utrechtbe, végül a frissen alapított harderwijki egyetemre került. Érdekesség, hogy az alacsony sorból származó fiatalember volt a legelső, aki – az első ember bűnbeeséséről szóló teológiai dolgozatával – Harderwijkben doktori címet szerzett. A hollandiai éveknek köszönhetően Apáczai Csere János teljessé tehette ismereteit. Gazdasági és kulturális szempontból egyaránt a fénykorába lépő Holland Királyság tudományos élete etalonként szolgált Európa számára. Igaz, az Angliából érkező puritanizmus, illetve a karteziánus filozófia ellen ekkor még a holland egyetemek szigorúan felléptek, ezek az eszmék csak a diákság körében terjedhettek. 

Az erdélyi fiatalember holland hatásra magyar nyelvű enciklopédia készítésébe fogott, mely azzal a céllal íródott, hogy összegyűjtse a hasznos ismereteket saját nemzete számára. Az 1653-ban lezárt és 1655-ben, Utrechtben megjelentetett Magyar Encyclopaediáról, de Apáczai egész írói és filozófusi munkásságáról elmondhatjuk, hogy teljesen új tudományos felfedezést, ismereteket nem hozott, hiszen ifjú tudósként fő célja a közvetítés volt. Erdélyi gondolkodóként arra koncentrált, hogy rendszerezze az ismereteket, és előkészítse azok az otthoniak számára való átadását. Mindezt olyan oktatási rendszerben, amelyet Hollandiában megismert.  Ennek a rendszernek az elméleti felépítése és népszerűsítése vált Apáczai Csere János múlhatatlan érdemévé.  

Egyetemi évek alatt feleségül vette egy jómódú utrechti polgárcsalád leányát, Aletta van der Meat-et.  1653-ban tért vissza szülőföldjére. A világot látott tudós a gyulafehérvári kollégiumban kapott katedrát, ahol székfoglaló beszédében – mely a De studio sapientiae, azaz A bölcsesség tanulásáról címet viselte – az erdélyi és magyarországi oktatás elmaradottságának okait taglalta. Apáczai Csere János egy nagyívű programmal állt elő, amely az alapfokú iskolahálózat kiépítését, a nemzeti nyelven zajló oktatás megteremtését, illetve a karteziánus szemléleten alapuló tudományfilozófia elterjesztését tekintette a legfőbb feladatnak. 

Forradalmi nézeteket képviselt Erdélyben, hiszen a művelődésre nem kiváltságként, hanem alapvető szükségletként tekintett, sőt, a nemzeti nagylét elengedhetetlen feltételének tartotta azt. Legalább ilyen fontos volt az is, hogy a gyulafehérvári oktató a tanításban az individuumra, a nebuló képességeire koncentrált, illetőleg azt vallotta, hogy az iskolának nevelő munkát is kell végeznie. 

Apáczai az évek során több művében – például az I. Rákóczi Ferenc számára ajánlott Magyar logikátskában – is kifejtette álláspontját. Nézeteivel azonban rövid időn belül több nagy nevű ellenséget szerzett magának. A konfliktus abból eredt, hogy programjában komoly hangsúlyt kapott a világi oktatás megteremtésének a szándéka, ami nem csak az erdélyi református egyházban váltott ki tiltakozást, hanem a puritanizmus elterjedésétől tartó II. Rákóczi György fejedelmet (1648-1660) is nyugtalansággal töltötte el. Apáczai Csere János 1655-ben vitába szállt a fejedelem által a gyulafehérvári kollégium igazgatójává kinevezett Isaac Basire-ral, aki I. Károly angol királynak (1625-1649) volt az egykori udvari papja. A fejedelem és az erdélyi udvar más méltósága jelenlétében lezajlott vitában Apáczai igazgatójával szemben kiállt a presbiterianizmus, a világi műveltség eszméi mellett, raádásul Descartes és Petrus Ramus nézeteit pártolva még inkább magára haragította a fejedelmet, aminek az lett a következménye, hogy elveszítette tanári állását. 

Pártfogóinak közbenjárása nyomán Apáczai ezután Kolozsváron kapott újra katedrát, ahol egészen haláláig teológiát, hébert, görögöt és természetbölcseletet tanított, miközben kidolgozta az általa nélkülözhetetlennek tekintett erdélyi egyetem tervét. A neves tudós 1659-ben tárta Barcsay Ákos fejedelem (1659-1660) elé nagyívű elképzeléseit. Barcsay pártolta Apáczai ötletét, ám a történelmi pillanat nem volt alkalmas az ilyen nagyívű vállalkozáshoz: a Porta akaratával dacoló II. Rákóczi György és a megtorlás elkerülése érdekében megválasztott Barcsay között ádáz küzdelem dúlt. Ezt a törökök később Erdély kifosztásával „döntötték el.” Apáczai Csere János már nem érte meg a „tündérkert” pusztulását: 1659 utolsó napján tüdőbajban elhunyt. Személyében a magyar pedagógiatörténet kiemelkedő alakja távozott a világból, akinek nagyszabású terveit és korszakalkotó ideáit generációk követték. Apáczai neve ma is fogalom, a következő nemzedékek nevelésének és oktatásának szimbóluma.