rubicon
back-button Vissza
1604. november 17.

Az osgyáni csata

1604. november 17. | Az osgyáni csata

Szerző: Szarka László

 

„Azért hagyom, parancsolom, hogy az mi keresztyén országunknak megmaradása mellett felfegyverkezzetek, hozzánk jöjjetek. Aki nem csatlakozik, annak maradása nem leszen

 sem vármegyéjében, sem városában, sem várában, mert tartozunk az mi édes hazánknak, nemzetségünknek, hogy szabadulása legyen ez sok ínségtől, 

mindnyájan fölkelni, együtt élni-halni."

(Lippay Balázs hajdúkapitány Gönczön, 1604. október 28-án kibocsátott kiáltványa) 

 

1604. november 17-én vívta a hajdúkból és parasztfelkelőkből álló sereg Giorgio Basta császári hadai ellenében az osgyáni csatát, ahol a kétszeres túlerőben harcoló császáriak megsemmisítő győzelmet arattak. Bár Némethy Balázs hajdúkapitány az általa vezetett magyar csapatok könnyelmű ütközetvállalásával Bocskai felkelőinek egy részét pusztulásba vitte, a Felső-Magyarországon uralkodó Habsburg-ellenes közhangulat és a város ellenállása miatt Basta tábornok később mégsem tudta bevenni az időközben Bocskai kezére került Kassát, s így meghátrálni kényszerült a felkelő seregek elől. 

A 17. század elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök kiűzésének reményében indított tizenöt éves háború nem érheti el célját, hiszen a harcoló felek között kiegyenlített küzdelem zajlott: egyes várak ugyan gazdát cseréltek, de az összkép nem változott. Az 1593-ban megkezdett háborúskodás lassan már egy évtizede folyt, ez idő alatt pedig a törökök és tatárok által végigdúlt Erdély szinte elképzelhetetlen nyomorúságba szakadt. Ráadásul katonailag és gazdaságilag a Habsburg Birodalom is teljesen kimerült a mindinkább értelmetlenné váló hadakozásban. Ennek ellenére I. Rudolf (1576-1608) mégis a küzdelem folytatása mellett tört lándzsát, és mivel kincstára kiürült, a magyarországi nemesség megsarcolásával próbált új anyagi forrásokat találni. A Prágában székelő uralkodó ötlete nem volt túl szerencsés, hiszen a vagyonszerzés érdekében indított hűtlenségi perek és a protestantizmus visszaszorítására tett erőszakos fellépés komoly feszültséget eredményezett, ami 1604 őszén, Bocskai István birtokain a felszínre is került. 

Bocskai egyébként a tizenöt éves háború első felében Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (1588-1594, 1594-1598, 1598-1599,1601-1602) pártfogoltjaként még a török elleni háború tekintélyes híve volt, így – többek között – főszerepet játszott a Habsburg-erdélyi szövetség megkötésében. Fontos győzelmet aratott a havasalföldi Gyurgyevónál, a szülőföldjén tapasztalt pusztítás azonban mindinkább megingatta őt hitében. Bocskait aztán Rudolf „biztonságból” két évre őrizetbe vettette, és csak 1604-ben engedte haza bihari birtokaira, ahol – protestáns vallása és kötődései miatt – hamar megtalálták őt a felső-magyarországi, hódoltsági és erdélyi szervezkedők. Gyanús levélváltásai nyomán azonban a császári hatóságok ismét elrendelték elfogatását. Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány 1604 októberében ostrom alá vette várait, de Bocskai ellenállt, és a császári seregből átállt hajdúk segítségével, a Bihar megyei Álmosd és Diószeg közti síkságon 1604. október 15-én legyőzte ellenfelét. A vereséget követően a császári főkapitány észak felé indult, de a Bocskai által meghirdetett felkelés hírére az ország keleti fele fellázadt a régióban általa képviselt Habsburg uralom ellen. A menekülő Belgiojosót Kassán zárt kapuk fogadták, serege útközben szétszéledt, nyomában pedig már felsorakoztak a Lippay Balázs és Németi Balázs kapitányok vezette hajdúk. Kassa polgárai nem minden vita nélkül úgy döntöttek, hogy a hajdúk előtt megnyitják a város kapuit: így a Lippai Balázs vezette hajdúhadak 1604. október 30-án valóban bevonultak a városba, ahol Lippai és az ugyancsak városba érkezett Németi már másnap kiáltványban szólították fel csatlakozásra a szepesi bányavárosokat és Lőcsét. Ezt követően pedig a hajdúk megkezdték Szepes és Sáros vármegyék városainak fegyveres hódoltatását. Előbb a szepesi bányavárosok, majd november 9-én már Lőcse is hitlevelet adott Lippai Balázsnak, aki a diószegi vereség után magát a szepesi várban elszállásolt Belgiojoso elleni támadásra készült. 

November 11-én Bocskai István is bevonult Kassára. Ezt követően Lippayt a Szepességbe küldte Belgiojoso után, Némethy Balázs vezérletével pedig 1000 hajdút és 3000 kapával-kaszával felszerelkezett jobbágyból szervezett sereget állított fel a Losonc és Rimaszombat között, a Szuha patak völgyében lévő Osgyánnál. Mindezt a legjobbkor tette, ugyanis a korábban Esztergomot ostromló török ellen hadakozó Giorgio Basta generális a felső-magyarországi lázadás hírére november elején odahagyta Esztergomot, majd Egegen összegyűjtve 15-18 ezres seregét, továbbindult Losoncra, ahonnan november 13-án már Fülekre érkezett. Ekkor szerzett tudomást arról, hogy Bocskai felkelését a hajdúk és jobbágyok mellett immár Felső-Magyarország jelentős városai – Kassa, Eperjes, Lőcse – is támogatták. A császári főerők közeledésének hírére Lippay Balázs visszatért Kassa védelmére. A Rimaszombathoz közeli Osgyánnál állomásozó Németi Balázs viszont nem volt hajlandó visszavonulni, hanem – alvezérei tanácsa ellenére – negyedakkora seregével bevárta a fegyelmezett katonáival és számos ágyúval rendelkező Bastát, aki november 15-én már Gömör megyében folytatta Kassa felé vezető előrenyomulását. Németi hajdúkapitány döntése végzetes hibának bizonyult, hiszen a rendelkezésére álló, jórészt fegyver nélküli és tapasztalatlan jobbágyfelkelőkből verbuvált 4-5 ezres sereg alkalmatlan volt a császáriak megállítására. 

A november 17-i osgyáni ütközet kezdetén Németi és mintegy 300 lovas hajdú előrelovagolt, hogy a Friedrich von Hollach vezetésével érkező császári elővédet magával csalja, miközben a hajdúsereg többi része és egyetlen ágyúja a Szuha patak partján helyezkedett el. A hajdúvezér manővere kezdetben jól alakult, ám a visszavonuló lovasok láttán a hadi dolgokban járatlan parasztfelkelők azt hitték, hogy Németi kapitány menekülni kénytelen a császáriak elől. Ezért rendezett soraik felbomlottak, és a völgy felett magasodó osgyáni vár felé futottak. Katonái viselkedését látva maga a kapitány is meghátrálni kényszerült és ő is várban keresett menedéket, azt remélve, hogy Basta nem vállalkozik majd az ostromra. Németi Balázs azonban ekkor már tévesen kalkulált: a császári generális ugyanis hamarosan mozsárágyúkat hozatott a falak alá, és könnyűszerrel porig bombázta az erősséget, melynek védői végül egy elkeseredett rohamot indítottak a császáriak ellen. A támadás természetesen kudarcba fulladt, Németi serege gyakorlatilag megsemmisült: több mint 3000 embert veszített, s így a csata veszélyes mértékben meggyengítette Bocskai seregét. 

Forrás: Négyesi Lajos

Forrás: Négyesi Lajos

 

A körbekerített várból Négyesi Lajos hadtörténész és hadszíntérkutató osgyáni csatával foglalkozó tanulmányai szerint Németinek és mintegy 150 hajdúnak súlyos kézitusák árán sikerült kitörnie. Basta megparancsolta, hogy kerítsék elő a hajdúkapitányt, akit a korabeli ellentmondásos beszámolók egybevetése alapján a császáriaknak sikerült is elfogniuk. A kegyetlenségéről messze földön híres Basta generális a lábánál fogva akasztatta őt fel. Németi az életéért cserébe Szendrő várát ígérte, s így nem végezték ki azonnal, csak azt követően, hogy Szendrőt már kiürítve találták, s így már nem volt rá többé szükség. 

Az osgyáni vereséget követően Bessenyő és Edelény közt újabb vesztes csata követte. A hajdúsereg újabb súlyos veszteségek árán vonult vissza Miskolc, illetve Kassa és Gönc irányába. A császáriak november végén elfoglalták Szendrőt és december 3-án már Kassát vették ostrom alá. Az ostrom azonban sikertelenül végződött, mert Sennyey Miklós, Bocskai Kassát védő kapitánya a városban lévő hajdúk élén több bátor kirohanással december közepén elvonulásra kényszerítette Basta seregét. A császári generális a közeli Eperjesen rendezkedett bel téli szállásra, miközben passzívan szemlélte a hajdúk felső-magyarországi térnyerését. Bocskai nem csak a jobbágyi és kisnemesi tömegeket, hanem hamarosan az – Illésházy István vezette – főnemességet is zászlói alá tudta csalogatni. Pozíciója Erdélyben és Magyarországon is megszilárdul, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 1605. február 21-én Marosvásárhelyen erdélyi, két hónappal később, április 17-én a szerencsi országgyűlésen magyarországi fejedelemmé választották.