Oláh Miklós esztergomi érsek halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Tetszésed ha e kis könyvben nem nyerte ki semmi, / tudd: a szorongás tilt írni különbet, a gond. / Elmém béna; hazám zord végveszedelme, a sok baj, / hogy belekábul az ész, annyira megnyomorít.”

(Oláh Miklós Hungária című művének az utószavából) 

1568. január 15-én hunyt el Oláh Miklós esztergomi érsek, a 16. századi magyar humanista történetírás egyik legjelentősebb alkotója, aki Hungária és Attila című művével tette halhatatlanná nevét. Oláh, aki a Hunyadiakkal is rokonságban állt, II. Jagelló Lajos király özvegye, Habsburg Mária királyné szolgálatában, Németalföldön ismerkedett meg kora legnagyobb gondolkodóival. Hazatérve pedig – püspökként, majd érsekként – komoly erőfeszítéseket tett a hazai oktatás fejlesztése és a protestantizmus visszaszorítása érdekében. 

Oláh Miklós 1493-ban, Nagyszebenben, szász környezetben  látta meg a napvilágot, ahol román származású édesapja királybíróként és a sókamarák tisztviselőjeként a város egyik legelőkelőbb polgárának számított. Már atyja áttért a katolikus hitre, s ő maga gyermekkorától kezdve katolikusként nevelkedett. Édesanyját Huszár (Hunszár) Barbara (Borbála) néven említi műveiben. Ma már bizonyosnak tekinthető, hogy a Huszár név a 15. század végén magyar névadással keletkezett, azaz főképp magyaroknak adták ezt a jelzőt, amelyből családnév lett. Valószínű, hogy Oláh Miklós édesanyjának apja is magyar volt, székely, nem pedig a huszárként harcoló szász vagy román. Magyar, német és román nyelvtudása így részben családi adottság, részben pedig a soknyelvű környezetben és az iskolában a latinnal, göröggel eg együtt megszerzett nyelvismeretre vezethető vissza  volt. A szász környezetben könnyen megtanulhatott németül, de váradi, pécsi tanulmányai alatt, papként és szerzőként már a magyart vallotta anyanyanyelvének. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy műveiben a magyar neveket és szavakat – pl. az állatok, földrajzi neveit, mint pl. a Csallóköz, harcsa stb. „a mi nyelvünkön”, vagy “ahogy mi hívjuk” megjegyzéssel építi be a latin szövegbe. Fontos adalék, hogy a többségében latinul írt levelei mellett magyar nyelven is levelezett.  

Ő maga minden esetben a magyarokhoz tartozónak tekintette magát. Ezzel együtt sohasem helyezkedett a többi népiség fölé: „Hungarus” volt Hungáriában, úgy, mint akkor az ország lakosainak többsége. Főpapként pedig Oláh szervezte meg elsőként a rendszeres népoktatást Magyarországon. Egyházmegyéjének katolikus iskoláiban magyar nyelven tanítottak, de a tanítóknak ismerniük kellett a német és szlovák nyelvet. A Hungaria et Attila c. művében összesen 569 magyar vagy magyarországi vonatkozású földrajzi, család- és köznevet használt, többségében a magyar nyelvű változatokat. Magát a Magyar Királyságot pedig magától értetődően nevezte több nép közös hazájának: “Egész Magyarország napjainkban különféle nemzeteket foglal magába: magyarokat, németeket, cseheket, szlávokat (szlovákokat), horvátokat, szászokat, székelyeket, oláhokat, rácokat, kunokat, jászokat, ruténeket és végül már törököket; ezek mind egymástól eltérő nyelvet használnak, azon kívül, hogy néhány szavuknak a hosszú megszokás és kölcsönös kapcsolat miatt van valami hasonlósága és összecsengése.”

II. Ulászló király (1490-1516) udvarában 1512–16 között apródként szolgált. Az uralkodó halálát követően Oláh Miklós egyházi pályára lépett: kispapként Szakmáry György pécsi püspök mellé szegődött, aki felszentelését követően kanonoknak nevezte ki a művelt fiatalembert. Oláh már annak a generációnak a tagja volt, amely reneszánsz műveltségét Magyarországon szerezte. Tudásának köszönhetően karrierje néhány éven belül magasra ívelt: 1522-ben komáromi főesperes, majd 1526 márciusában II. Lajos (1516-1526) és Habsburg Mária királyné titkára lett. 

A fiatal klerikus – Brodarics Istvánnal, későbbi levelezőtársával és politikai vitapartnerével ellentétben – nem vett részt a mohácsi csatában, a vereség és a II. Lajos király halála után azonban Mária királyné mellett maradt, akit 1531-ben Németalföldre is elkísért. A tartományokat kormányzó özvegy királyné mellett Oláh egy ideig a régensi feladatkört is betöltötte, közben pedig az átalakuló Európa új pénzügyi és szellemi központjában gyarapította tudását. 

Brüsszeli évei alatt Oláh Miklós kiterjedt levelezésbe kezdett kora legjelentősebb tudósaival és gondolkodóival, köztük Rotterdami Erasmusszal, akinek halálára 1536-ban verset írt. Ugyanakkor hazájáról sem feledkezett meg: szintén levél útján kapcsolatban maradt a két király – Szapolyai I. János  (1525-1540) és I. Habsburg Ferdinánd (1527-1564) – között dúló polgárháborús helyzetben  két pártra szakadt Magyarország egyházi vezetőivel. Rengeteget vitázott például a mohácsi csatát megörökítő Brodarics István váci püspökkel. Otthoni emlékeinek, ismereteinek és németalföldi olvasmányainak hatására pedig 1536–37 során színvonalas alkotásokban emlékezett meg a Magyar Királyság vidékeinek, városainak szépségéről és dicső történelméről, amit példaképül és buzdításként állított szenvedő honfitársai elé.

Brüsszelben született meg Oláh Miklós legjelentősebb műve, a Hungária és Attila, melyet 1568-ban tanítványa, Zsámboki János adatott ki Bázel városában. Irodalmi értéke mellett ez azért is jelentős, mert rengeteg információt nyújt a török pusztítás előtti Buda és Visegrád arculatáról. Oláh Miklós életében az 1542-es esztendő jelentett újabb fordulópontot, ebben az évben ugyanis váratlanul otthagyta Habsburg Mária brüsszeli udvarát, és I. Ferdinánd király szolgálatába szegődött. Az uralkodó nagy tisztelettel fogadta a Nyugat-Európát megjárt tudós humanistát, és kancellári kinevezésével párhuzamosan 1543-ban a zágrábi, majd öt évvel későbbi az egri püspökség élére állította Oláhot, 1553-ban pedig őt ültette a két évvel korábban megüresedett esztergomi érseki székbe. 

Hazatérése után Oláh Miklós érdeklődése gyökeresen megváltozott, addigi irodalmi tevékenysége helyett ugyanis inkább a rábízott egyházmegyékkel és az ország kormányzásával foglalatoskodott, ezen belül pedig hatalmas energiát fordított a szélsebesen előretörő reformáció feltartóztatására. Az 1562-ben királyi kormányzóvá kinevezett esztergomi érsek ugyanakkor nem elégedett meg pusztán a protestáns lelkészek „előírásszerű” üldözésével és félelemben tartásával. Védekező stratégiájának szerves része volt például a jezsuita rend magyarországi letelepítése, emellett pedig hatalmas összegeket és energiát áldozott a hazai katolikus iskolarendszer fejlesztésére. Ennek megfelelően Oláh 1558-ban akadémiai rangra emelte a nagyszombati káptalani iskolát, majd ugyanitt 1566-ban papi szemináriumot nyitott, miközben komoly összegekkel támogatta legtehetségesebb növendékeit. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az esztergomi prímás bőkezűségének köszönhetően emelkedtek ki a következő generáció legjelentősebb tudósai, hiszen Oláh Miklós finanszírozta a már említett Zsámboki János, valamint Istvánffy Miklós és Forgách Ferenc külföldi tanulmányait is. 

A magyar kultúra ügyét szellemi és kézzel fogható kincseivel egyaránt odaadóan szolgáló esztergomi érsek végül 75 évesen, 1568. január 15-én fejezte be földi pályáját. Oláh Miklós székét ezután egy hozzá méltó szellemóriás, Verancsics Antal foglalta el, aki a katolikus hit és a magyar kultúra bástyájának megerősítésében egyaránt méltó utódnak bizonyult.