Aragóniai Beatrix magyar királyné halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hallván ezt Máttyás király [ti. hogy Beatrix közeleg] nagyon örüle, de mindjárást lankodni kezde had dolgában […] És mikoron az urak megötték vólna immáron a bélest Budán a mennyeközébe visszatérvén megtalálák az puszta hellyeket hazájokba. És ez veszedelemből elröttene mind az egész ország, és annak utána nemigen nagy merészséggel támadának a törökek ellen mert Máttyás király is asszonyiálkodni kezde, és annak kezde mindenbe ködvesködni. Így hüle meg az előbeli törökek ellen való tussokodásától.”

(Heltai Gáspár)

1508. szeptember 23-án hunyt el Nápolyban Aragóniai Beatrix magyar királyné, aki Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) után egy rövid ideig II. Ulászló (ur. 1490-1516) hitvese is volt. Beatrix aztán minden idők egyik legnépszerűtlenebb királynéjának bizonyult, ami az asszony gyermektelensége mellett állítólagos hataloméhségére és intrikáira vezethető vissza. 

Hunyadi Mátyás királyunk második felesége 1457-ben, I. Ferdinánd nápolyi király (ur. 1458-1494) gyermekeként látta meg a napvilágot. Miután az Aragóniai-dinasztia dél-itáliai udvara ebben az időben a reneszánsz kultúra egyik fellegvára volt, Beatrix igen előkelő nevelésben részesült, gondos oktatása pedig később nem csak előkelő házasságában, hanem a magyar humanizmus születésében is igen fontos szerepet játszott. Miután Mátyás első felesége, Podjebrád Katalin 1464-ben életét vesztette, az uralkodó hosszú ideig nem választott másik feleséget, és bár Aragóniai Beatrixot időközben két itáliai hercegnek is odaígérték, a 17 éves hercegnő végül a magyar király menyasszonya lett. 

A leánykérés után két esztendővel, 1476 őszén Beatrix és népes udvartartása Magyarországra utazott, decemberben pedig már meg is tartották a királyi pár fényes esküvőjét. A nápolyi királylány érkezésével gyökeres változások mentek végbe a királyi palota életében, ugyanis az itáliai etiketthez szokott Beatrix Mátyás addig nyitott és közvetlen udvartartása helyett sokkal reprezentatívabb – és egyúttal zárkózottabb – udvari életet szervezett. A királyné aztán később számos egyéb ok miatt is népszerűtlenné vált, melyek közül a legfontosabb az volt, hogy Beatrix – valószínűleg meddősége miatt – 14 esztendő alatt nem tudott trónörököst szülni Mátyásnak. 

Beatrix érkezésének ugyanakkor számos pozitív következménye is volt, neki is köszönhető, hogy Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében az itáliai reneszánsz számos neves alakja megfordult Magyarországon: a nápolyi kapcsolatok nyomán utazott hazánkba például a történetíró Antonio Bonfini és Petrus Ransanus, Diomede Caraffa, vagy Roberto Caracciolo, akiket munkájukban egyébként maga Beatrix is ösztönzött. Az itáliai stílusú udvartartásnak is köszönhetően Buda ekkor Közép-Európa szellemi életének egyik új stílusú központja lett, igaz, ezzel egy időben Mátyás elszigetelődött magyar környezetétől, amit az akkori arisztokrácia ugyancsak rossz néven vett. Beatrix tevékenysége aztán a fent felvázolt okok miatt más területen is negatív megítélés alá esett, így például politikai ambícióit már a kezdetektől fogva hataloméhségének tulajdonították. 

Az évek során ráadásul a meddő királynő rendkívül kényelmetlen helyzetbe került, ugyanis – legitim trónörökös híján – Mátyás végül Edelpeck Borbálától született gyermekét, Corvin Jánost jelölte ki utódjának. Beatrix keserűségében mindent megtett János sikeres öröklésének megakadályozására, meghiúsította a herceg tervezett házasságát, ugyanakkor pedig Mátyást is sikerült rávennie arra, hogy az ő kegyenceit emelje magas pozíciókba. A királyné népszerűtlenségét mutatja, hogy első férje 1490 májusában bekövetkező halálát utólag többen is az ő mesterkedésének tulajdonították. 

Miután megözvegyült, az ambiciózus királyné mindent megtett annak érdekében, hogy – egy második házasság révén – megtarthassa trónját, amit az utókor írói ugyan hűtlenségnek és égbekiáltó bűnnek könyveltek el, a kor szellemiségétől azonban egyáltalán nem volt idegen (a bárók egykoron hasonló tervet szőttek például I. Ulászló (ur. 1440-1444) és Albert (ur. 1437-1439) özvegyének összeházasítására is). Beatrix végül elérte, hogy a magyar trónra meghívott II. Ulászló 1490 októberében feleségül vegye őt, a Jagelló-királynak azonban nem volt túlságosan ínyére a frigy, ezért rászedte az özvegyet. 

Ulászló az esküvő előtt titokban nyilatkozatot írt arról, hogy kényszer hatására áll majd az oltár elé, Bakócz Tamás egri püspök pedig – a vőlegény kérésére – szándékosan hibát vétett az esküvői szertartás során. Mire a ravaszságra fény derült, Ulászló már stabilizálta uralmát, a rászedett királynénak így tehetetlenül kellett végignéznie, ahogy kegyeltjeit – például Estei Hippolit érseket – sorra eltávolítják pozícióikból, miközben a király rendkívül megalázó és hosszadalmas procedúrát indított a frigy megsemmisítésére. VI. Sándor pápa végül 1500-ban kimondta Ulászló és Beatrix házasságának érvénytelenségét, miután pedig a királyné addigra felélte vagyonának nagy részét, úgy döntött, hazatér szülőföldjére. 

A megalázott asszony élete utolsó éveit Ischia szigetén, illetve Nápolyban töltötte, és saját bukása után azt is végig kellett néznie, ahogy az itáliai háborúk során az Aragóniai-dinasztia hatalma a félszigeten is leáldozik. A nagyravágyó királyné 1508. szeptember 23-án, Nápoly városában fejezte be életét, és a város egyik monostorában helyezték őt végső nyugalomra. Aragóniai Beatrixot aztán az utókor rendkívül negatív színben tüntette fel, ennek nyomán pedig az egyébként rendkívül intelligens asszony mindmáig hatalomvágyó cselszövőként maradt meg a köztudatban. Bár a királynénak valóban lehettek politikai ambíciói, és törekvéseiben számos esetben Mátyással is szembement, rossz megítélése mégis elsősorban arra vezethető vissza, hogy képtelen volt gyermeket szülni a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodójának – erről viszont nem ő, hanem a természet tehetett.