X. Károly lemondása

A Bourbon-házból származó X. Károly francia király 1757-ben, Versailles-ban született. Lajos Ferdinánd trónörökös és Szászországi Mária Jozefa fia, XV. Lajos unokája, XVI. és XVIII. Lajos öccse volt. Az Artois grófja címet viselte. Savoyai Mária Teréziával kötött házasságából (1773) két fia született, Angoulême és Berry hercegei. Népszerűtlensége miatt a Bastille bevétele utáni napokban az első emigránsok között hagyta el Franciaországot. Torinóban, 1791-től Koblenzben, 1795-től Nagy-Britanniában az ellenforradalmi emigráció vezető személyisége volt. Csak 1814-ben tért vissza Franciaországba, ahol a királypárti jobboldal (az ún. ultrák) vezetője lett. 

Bátyja, XVIII. Lajos után lépett trónra 1824-ben, ő az utolsó francia király, akit Reims-ben szenteltek fel. Bátyjának minden szempontból ellentéte volt: 67 évesen is elegáns, karcsú, méltóságteljes férfi maradt, csak éppen politikai érzéke nem volt. Uralkodása optimista hangulatban kezdődött: bejelentette, hogy tiszteletben fogja tartani az alkotmányt, közkegyelmet hirdetett a politikai foglyoknak, és felszámolta a cenzúrát. 

Az egykori emigránsoknak adott jóvátétel és az egyház hatalmának erősítése azonban nyugtalanságot keltett. 1827-ben feloszlatta a minisztereit szidalmazó nemzetőrséget és helyreállította a cenzúrát.

Kormányai külpolitikai sikereket könyvelhettek el: a navarinói csatában (1827) a francia flotta a brittel és orosszal együtt vereséget mért a török flottára, és ezután Franciaország vezető szerepet játszhatott a független Görögország megszületéséhez vezető londoni tárgyalásokon (1829). 1830-ban pedig elfoglalta Algéria három városát, és ezzel megalapozta az afrikai gyarmatbirodalmat.

A romló közhangulatot azonban a külpolitikai sikerek sem ellensúlyozták. A király ugyanis gyengének találta Martignac vikomt minisztériumát (1828–29), és 1829-ben a rendkívül népszerűtlen Jules de Polignacot nevezte ki miniszterelnökké. 1830-ban egy fenyegető hangulatú trónbeszédére adott válasz miatt feloszlatta a képviselőházat, csakhogy a kormánypárt az új választásokon is vereséget szenvedett. A makacs X. Károly nem látta be, hogy senki sem kíván rendszerváltozást, csak Polignacot kellene menesztenie, és a nyugalom máris helyreállna. 1830. július 25-én újra feloszlatta a képviselőházat, módosította a választójogot, és sajtócenzúrát vezetett be. Ezzel pedig kirobbantotta a forradalmat.

Amit tett, ahhoz az alkotmány 14. cikkelye szerint joga volt, csakhogy immár mindenki arra gyanakodott, hogy fel akarja számolni a képviseleti kormányzatot. A liberális újságírók tiltakozását tüntetés és felkelés követte. A júliusi forradalom „három dicső napja” során (1830. július 27–29.) a párizsiak elfoglalták a Városházát és a főbb középületeket. X. Károly csak megkésve engedett. Mire augusztus 2-án lemondott unokája javára, a mérsékelt liberálisok (Thiers, Perier, La Fayette) már a további radikalizálódás elkerülésének céljával a Bourbon-ház Orléans-ágából származó Lajos Fülöpöt támogatták. X. Károly a családjával együtt méltóságteljesen száműzetésbe vonult, Lajos Fülöpöt pedig az öreg La Fayette a háromszínű lobogó alatt megcsókolta a Városháza erkélyén, s így kiáltott: „Íme, itt a legjobb köztársaság!” A nép éljenzett, az ideiglenes kormány szerepét játszó párizsi közigazgatási bizottság a királyság főparancsnokává (augusztus 1.), a nemzetgyűlés pedig királlyá választotta (augusztus 7.).

X. Károly sohasem tért vissza hazájába. Nagy-Britanniába, Prágába, majd Goriziába költözött, amely ekkor a Habsburg Birodalomhoz tartozott. Itt is halt meg 1836-ban.

Kihez kötődően hangzott el előszőr az a szólásmondás, hogy „semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak”? Milyen hatása volt a francia belpolitikára Napóleon száz napig tartó második uralma? És miért vezették be újra a cenzúrát Franciaországban?

Fedezze fel a válaszokat a Szerző Nem felejtettek és nem tanultak? című tanulmányában!