Versailles

Az első világháború végére alapvetően megváltozott Európa politikai topográfiája: megszűnt az 1914-ig öt hatalomra támaszkodó európai rendszer. A háború kimenetelét végül is nem valamelyik európai hatalom, hanem az Egyesült Államok döntötte el. Ausztria–Magyarország és az Oszmán Birodalom felbomlott, s a győztes Franciaországgal szemben nem állt ütőképes kontinentális nagyhatalom. A közép- és kelet-közép-európai nagyhatalmak helyén megalakult közepes és kisebb államok csak növelték a konfliktusok számát, mert egymás közötti feszültségeik inkább veszélyeztették az egyensúlyt, mintsem hozzájárultak volna megszilárdításához. A kialakult hatalmi vákuumot pedig két évtized múlva a Német Birodalom és a Szovjetunió töltötte be.

Az 1918–1919-es évek európai kihatású sorsfordulót, rendszer- és értékváltozást jelentettek Németország történetében. Az első világháború győztes szövetségeseinek nyomására 1918 nyarán előbb rendszerváltás kezdődött, majd békeszerződési tárgyalások és nemzetgyűlési választások zajlottak, s Weimarban a nemzetgyűlés alkotmányozott. 

A weimari alkotmány és a versailles-i békeszerződés alapvetően befolyásolta a weimari köztársaság sorsát. Az előbbi alkotmányos kibúvóival hozzájárult a rendszer felőrlődéséhez, utóbbival pedig már aláírása pillanatában megszületett a revízió vágya. A versailles-i határozatok kódolták a második világháborút. „Ez nem békeszerződés, hanem húsz évre szóló fegyverszünet” – vélekedett róla Ferdinand Foch marsall, a fegyverszüneti megállapodás francia aláírója. Danzig szabad város frissen megrajzolt térképére bökve pedig hozzáfűzte: „Itt kezdődik a következő háború!”