Utak és utazók

„Nincs a világon szomorúbb, mint Magyarországon utazni, kivált, ha meggondoljuk, hogy hajdan a lehető legnagyobb virágzásnak örvendett, és ma ilyen nagy területen embert is alig látni.” Az angol hölgy, aki ezeket a sorokat 1717-ben papírra vetette, nem is az ország végein, hanem Buda és Neszmély között utazott. És a helyzet máshol sem volt kedvezőbb: Savoyai Jenő herceg, aki igen jól ismerte az országot, kifejezetten óvott például a délvidéki utazástól, ami nem csoda, mivel Kecskeméttől Szabadka és Szeged felé nemhogy út, de még ösvény sem vezetett akkoriban.

Hofmannsegg gróf mintegy nyolcvan évvel később 1793–94-ben utazgatott Magyarország területén. „Múlt hó 23-án utaztam el Bécsből. Lehetetlen jobb postai szolgálatot kívánni is, mint ebben az országban van. Többször megtörtént, hogy a lovakat hamarabb felváltották, mint amennyi idő alatt a kerekeket megkenhették és sohasem történnek, mint nálunk, késedelmezések és aztán bocsánatkérések, hogy a lovak nem voltak idehaza s több efféle. Csak ilyen intézmény mellett lehetséges két nap alatt, és pedig reggel 5 órától este 9-ig tartó utazás után 36 mérföldnyi utat megtenni, mert ily messze van Buda Bécstől…” – írja elégedetten.

Az ország külön kormányzott területeinek egy részét ekkorra visszacsatolták, a politikai életen „átgázolt” a fölvilágosult abszolutizmus, s a diszkrimináció ellenére is