rubicon

Teleki, Szalay, Pulszky

A forradalom és szabadságharc vezető diplomatái
22 perc olvasás
1848 tavaszán a kormányzás teendőit és az azzal járó felelősséget magukra vállaló magyar politikusok alapos szakmai felkészültség és széles európai látókör birtokában láttak munkához. A provincializmus gyanúját is kerülve, meghatározó jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy minél pontosabb külpolitikai tájékozottsággal rendelkezzenek. „A világesemények színpadán nincsen elszigetelt cselekvény – írta Bajza József Kossuth Hírlapjának július 1-jei beköszöntő vezércikkében –, a népek egyetemes életének fejleményeiben rejlenek saját végzeteink.” Ahhoz, hogy döntéseik előkészítése során a nemzetközi folyamatok bonyolult kölcsönhatásrendszerét szem előtt tarthassák, Kossuthék a legtehetségesebb fiatalokat küldték diplomáciai szolgálatba a főbb európai országok fővárosaiba.

Az április 11-én szentesített törvények eredményeként teljes belső önkormányzatát visszanyert Magyarország kormánya külpolitikai koncepciójának középpontjába a cári orosz fenyegetést állította, s az Orosz Birodalomnak az al-dunai térségbeli expanziójával szemben kereste lehetséges szövetségeseit. Batthyány először London megnyerésével próbálkozott, kezdeményezését azonban Palmerston brit külügyminiszter udvariasan elhárította.

A német szövetség reménye

Miután Kossuthék felismerték, hogy Párizs jóindulatára sem alapozhatják jövőjüket, törekvéseik fókuszába az újjászülető Németországgal való együttműködés megteremtését állították. A külpolitikai koncepcióváltást a Habsburg Birodalom május közepére kiteljesedni látszó felbomlási folyamata tette indokolttá. A status quo felborulásával járó nemzeti átrendeződés a német egységben feloldódó Ausztriától teljesen különváló, Buda központú Habsburg–magyar birodalom

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.