Teleki László gróf rejtélyes halála

Az ötvenes évek végére a Bach-rendszer csődje nyilvánvalóvá vált: az 1848/49-es forradalmi hullám után orosz segítséggel nagyhatalmi státuszát megőrző Ausztria külpolitikailag elszigetelődött, az államadósság soha nem tapasztalt méreteket öltött. Az 1860-ban kiadott októberi diploma és az 1861-es februári pátens részben visszaállította az 1848 előtti viszonyokat. Ferenc József (1848–1916) császár kisebb engedményekkel próbálta egyben tartani birodalmát, miközben a lényeges kérdésekben továbbra is a központi adminisztráció döntött. A tervezet értelmében a végrehajtó hatalom legfőbb szerve a birodalmi kormány maradt volna, kiegészülve egy magyar ügyekkel foglalkozó miniszterrel, a magyar országgyűlés pedig jelentősen megcsonkított törvényalkotói joggal rendelkezett volna. A februári pátens értelmében az új birodalmi tanácsban a magyar és erdélyi képviselők mindössze egy kisebbségben lévő csoportot alkottak volna.

Széchenyi István tragikus halála miatt eleve feszült volt a hangulat az országban. A korlátozott alkotmányosság irányába elmozduló császári tervek elutasításában és az 1848. áprilisi törvények visszaállításában egységes volt a magyar politikai közvélemény. A magyar országgyűlés újra működni kezdett, vita arról bontakozott ki, hogy milyen legyen az elutasítás formája. Deák Ferenc a ’48-as alapot maximumnak tekintette. Az uralkodóhoz intézett felirata arra épült, hogy a Pragmatica Sanctio és a perszonálunió összeegyeztethető. Az emigrációból hazatérő Teleki László a ’48-as törvények visszaállítását minimumnak gondolta, ő továbbment a követelések terén. A társadalom demokratizálásán túl szót emelt a nemzetiségi kérdés egyenjogúságra épülő megoldása és a nemzeti önrendelkezés garanciáinak elfogadtatása mellett. Szerinte a „törvénytelen uralkodónak” egyszerű határozatot kell küldeni az országgyűlés elutasító döntéséről. A sorsdöntő szavazás előtt Teleki öngyilkosságot követett el, pártja csekély többséggel végül alulmaradt.

Teleki László 1811. február 11-én született Pesten. Édesanyja, Mészáros Johanna egy bárói rangot kapott tábornok lánya volt. László, aki a festői nógrádi dombok ölelésében található sziráki kastélyban töltötte gyerekkorának egy részét, tízéves volt, amikor édesapját elveszítette. Szirák eredetileg a Róth család birtoka volt, barokk kastélyát Róth Tamás és Wattay Borbála építtette a 18. század közepén. Egyetlen lányukat, Johannát gróf Teleki József (1738–1796), a protestánsok nagy támogatója vette feleségül. Ő volt az, aki az erdélyi Telekiek magyarországi ágát megalapította. József egyik unokája volt az 1811-es születésű Teleki László, aki 1828–30 között a Sárospataki Református Kollégiumban tanult, majd ügyvédi vizsgát tett (1830). 1833 és 1836 között bebarangolta Európát, Hamburg mellett megfordult Berlinben, Oxfordban és Párizsban is, ahol Victor Hugóval is megismerkedhetett. A főrendi ellenzék tagjaként vett részt a pozsonyi országgyűléseken (1840, 1843–44, 1847–48) és a reformer köznemesi réteg egyik vezéralakjává vált. A Védegylet alelnöke, 1845-től a Nemzeti Kör, 1847-től az Ellenzéki Kör elnöke volt. Teleki László barátjával, Batthyány Lajossal együtt küzdött a reformokért, így az Ellenzéki nyilatkozat szerkesztőbizottságnak is tagja volt. 

1848 augusztusában Batthyány Lajos miniszterelnök Magyarország párizsi követévé nevezte ki Teleki Lászlót, aki diplomataként kiváló kapcsolatokat épített ki a párizsi román, cseh és lengyel emigráció képviselőivel. A nemzetiségi kérdés jelentőségét elsőként ismerte fel a magyar politikai eliten belül, 1849 májusában egy magyar, román, szerb, bolgár, cseh és morva konföderáció gondolatáról írt Kossuthnak. A szabadságharc leverését követően külföldön maradt, és távollétében őt is halálra ítélték. Az emigráció egyik legaktívabb magyar politikusa volt, 1859-ben Kossuthtal és Klapkával létrehozta a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Kossuth a diplomáciáért felelt, a katonai ügyeket és a román fejedelemségekben tervezett akció előkészítését Klapka vállalta, míg Telekinek jutott a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás. 1860 végén parókában indult útnak Drezdába, hogy szerelmével, Orczy Istvánné Lipthay Auguszta bárónővel találkozzon. A szász rendőrség letartóztatta és kiadta az Osztrák Császárságnak. 1860-ra Ausztria elszigetelődött, a gazdasági hanyatlás közepette Ferenc József egyezkedni kívánt a magyar politikai elittel, a megtorlás – szemben 1849-cel – nem volt napirenden. Az év utolsó napján a császár Bécsben személyesen fogadta Telekit, akitől ígéretet vett, hogy nem tartja a kapcsolatot Ausztria ellenségeivel és felhagy a politizálással – cserébe szabadulásáért. 

1861 márciusában a februári pátens keltette izgalmak olyan mértékűvé fokozták a feszültséget Magyarországon, hogy bel- és külföldön többen is spontán robbanásra számítottak a forradalmi évfordulóhoz közeledve. A magyar közvélemény többsége visszautasította az októberi diplomát, még ha a politikai elit élt is a kínálkozó lehetőségekkel: a megyegyűlések újjászervezésével és az országgyűlés összehívásával. 1861. április 6-án megnyílt az országgyűlés, a Deák Ferenc által vezetett Felirati Párt és a Teleki László által vezetett Határozati Párt állt szemben egymással. A vita – ahogy utaltunk rá – arról folyt, hogy a császárral feliratban (ezzel de facto elismerve Ferenc Józsefet uralkodóként) vagy határozatban kommunikáljanak-e. Utóbbi formula egyet jelentett annak kimondásával, hogy Ferenc József nem törvényesen került a magyar trónra. 

Telekit hazatérésekor olyan óriási népszerűség övezte, amely még Deákét is elhomályosította: a nép az emigrációban maradt Kossuth törekvéseinek itthoni érvényesítőjét látta benne. A közhangulat bizakodó volt: a Habsburg-hatalom nem tudott úrrá lenni belső válságán, közelinek látszott az új itáliai háború. Összességében Kossuth is optimista volt: az új olasz–osztrák háborút csak őszre várta, mindazonáltal meggyőződése volt, hogy az olasz kormány továbbra is együttműködik a Magyarország függetlenségének helyreállításáért küzdő erőkkel, így az Olaszországban szervezett magyar légiót is fenntartották. Az Abonyban képviselővé választott Teleki az új olasz háborús kezdeményezés elhalasztásának hírét szomorúan fogadta. A gróf saját párttársainál is radikálisabban gondolkodott, ami egyre több nehézséget jelentett számára. Deákhoz hasonlóan Tisza Kálmán és Podmaniczky Frigyes, azaz a Határozati Párt legfőbb politikusai is a Béccsel való kompromisszumban látták a helyzet megoldásának kulcsát, ami döntő szerepet játszhatott Teleki László összeomlásában. A tragédia előtt egy nappal alvezérei arra kényszerítették Telekit, hogy – módosításokkal ugyan, de – fogadja el a Felirati Párt javaslatát. Teleki unokaöccse, Tisza Kálmán több mint 3 órát tölthetett a grófnál annak öngyilkossága előtt a Szervita téri Teleki-palota első emeletén, a grófi család fővárosi rezidenciájában.

Amint a halálhír másnap elterjedt Pesten, máris megindult a találgatás. Szinte azonnal felmerült a gyilkosság gyanúja: a bécsi titkosrendőrség akciójában sokan a kiegyezés ellenfelének likvidálását látták. Mások a „halálos párbajban” találták meg a tragédia okát, ezt erősíthette Teleki erre való közismert hajlama is. Felmerültek más spekulációk is: mivel megszegte a császárnak tett tétlenségi ígéretét, annak számonkérése elől menekülhetett a halálba. 

Az összes találgatást megcáfolták a korabeli rendőrségi vizsgálat eredményei. A boncolást az a Flór Ferenc végezte, aki az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának egykori vezetője volt. Mayer György elkészítette az első hazai rendőrségi helyszínelő felvételt 1861. május 8-án gróf Teleki László holttestéről, akiről megállapítást nyert, hogy önkezével vetett véget életének. Szabad György 1985-ben megjelent, Miért halt meg Teleki László? című kötetében az önkezűség vagy idegenkezűség dilemmáiról is írt, felvetve azt a kérdést például, hogy Telekit bal oldalról érte a lövés, pisztolya mégis a holttest jobb lábfeje mellett hevert a földön. Összességében Szabad György is arra jutott, hogy „semmi sem bizonyította a gyilkosságot, s ha az öngyilkosságra való mozzanatok közt vannak szokatlanok is, az utóbbiak egyike sem megmagyarázhatatlan”.

A korabeli sajtó a temetésen részt vevők számát 80 és 150 ezer fő közé tette.  „A legnagyszerűbb végtisztelet, melyet valaha Pest látott” – írta a Pesti Hölgy-Divatlap. Pestről a koporsót vivő kocsi elindult Szirákra, a családi sírboltba vezető úton az emberek fáklyákkal várták Teleki hamvait. Szirákon először a családi kastélyhoz ment a Podmaniczky Frigyes vezette országgyűlési küldöttség. Walentinyi János helybeli evangélikus lelkész a következő mondatot jegyezte be a helyi anyakönyvbe: Teleki László „a hazának dísze és fénye”. A Teleki gróf halálát követő országos részvétet csak a Széchenyi halála után tapasztalt gyászhoz lehet hasonlítani. Az említett sajtóvisszhangon kívül az ország számos pontján megtartott gyászünnepségek bizonyítják ezt. Az 1861-es Határozati Párt vezére tehetséges szónok és nagy műveltségű államférfi volt. „Egy országnak voltál reménye” – nem véletlenül kezdődött így az egyik, temetésére vert emlékérem szövege.

Miként dolgozott Teleki László a magyar szabadságért az emigráció időszakában? Hogyan kezelte volna a hazai nemzetiségi kérdést? És milyen indíték állhatott öngyilkossága mögött?

Fedezze fel a válaszokat Csorba László tanulmányában!