Hadsereg és politika viszonya a sztálini éra legizgalmasabb kérdései közé tartozik. A Kreml ura a hadseregben nem csak olyan eszközt látott, amely alkalmas a „kapitalista országok dolgozóinak felszabadítására”, de amely egyúttal állandó kihívást jelent számára.
A bolsevikok saját forradalmuk előképének a francia forradalmat tekintették; magukat a jakobinusok szerepében látták. Elméleti és gyakorlati kérdésként is foglalkoztatta őket, hogy az ő forradalmuk is túllendül-e a tetőponton, lesz-e brumaire 18-a szovjet kiadásban, lesz-e vörös Bonaparte, aki a fegyverek erejére támaszkodva, a politikai vezetés akaratával szemben szab majd irányt az eseményeknek.
A lappangó feszültség 1937-ben robbanáshoz vezetett, a represszió áldozatai az akkori parancsnoki állomány legismertebb képviselői közül kerültek ki. Az okokról és következményekről azóta is vitatkozik a történettudomány.
A Vörös Hadsereg tisztikarának „lefejezése” a közelgő nagy háború küszöbén már a kortársakat is megdöbbentette, az utókor pedig értetlenül áll az akkori történések előtt. Vannak, akik emiatt Sztálin épelméjűségét is hajlamosak megkérdőjelezni. A jelenség azonban több szempontból sem számít rendkívülinek. Egyrészt a vizsgált időszakban a szovjet állami és pártapparátus valamennyi szintjét érintik a repressziók. A
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
