1944–45 fordulóját apokaliptikus állapotok jellemezték Magyarországon. Előbb a nyilasok a körülzárt Budapesten túszokat, foglyokat akasztanak a Szabadság téren, a Szent István körúton – többek közt Kabók Lajos és Karácsony Sándor szociáldemokrata vezetőket –, majd néhány hét múlva, már az új Néptörvényszék ítéletével szintén lámpavasra húznak fel volt keretlegényeket. Közben a III. Birodalom és a Szovjetunió hadserege elkeseredett küzdelmet folytat minden magyar négyzetkilométerért. A harcokban a háborús politika tehetetlenségi ereje miatt s a haza védelméért vesz részt a magyar haderő. Az emberek pincékben meghúzódva várják, hogy vége legyen a borzalmaknak.
Hindy Iván, a fővárost védő magyar csapatok parancsnoka írja 1944. december 30-án: „A nagyobb tömeg olyan idegállapotban van, hogy az orosz megszállást legalábbis megnyugvással várja.” Ez nem jelenti azt, hogy a német megszállás után, amelynek tragikus következményei voltak Magyarországra nézve, a szovjet csapatok a felszabadulást hozták volna el. Kétségkívül volt a szovjet hadsereg megjelenésének felszabadító teljesítménye is (pl. a náci megszállás, a nyilasuralom likvidálása), de az ország számára a megszállás után egy másik megszállás következett. Ráadásul az új megszállók segítségével hosszú időre elbukott a demokrácia, a szabadság ügye Magyarországon.
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta