rubicon

Szakítás

Marosán György és Kádár János
21 perc olvasás

Marosán György és Kádár János a legszorosabb harcostársak voltak 1956. november 4. után. Együtt dolgoztak a kormányban, mindketten az MSZMP legfelsőbb vezető testületeinek tagjai, 1959 őszétől Marosán volt Kádár hi­vatalos helyettese a párt élén. Rajongással tekintett a párt első titkárára, tűzbe ment volna érte. Miért állt fel váratlanul székéből? Hogyan történhetett meg, hogy önként lemondott központi bizottsági, politikai bizottsági tagságáról, KB-titkári tisztségéről, 54 éves korában végleg kivált a politikai vezetésből, nyugdíjba vonult ereje teljében?

Nyilvánvalóan nem gondolhatjuk kielégítő válasznak a szakirodalomban megjelent azon felvetést, hogy Marosán visszavonulása a hatalomból „pillanatnyi elmezavarának” tudható be. Az bizonyos, hogy hosszú ideje sebzett lélek volt: az SZDP és az MKP 1948-as összeolvasztásában játszott szerepét Rákosi Mátyás nem méltányolta megfelelően, s formálisan magas tisztségei ellenére ténylegesen háttérbe szorult, sőt koncepciós perben halálra ítélték, és bár nem végezték ki, csak 1956 márciusában szabadult ki a börtönből. Pokoljárására egy ideig gyógyír volt életpályájának magasra ívelése 1956. november 4. után, amit a forradalom utáni évek véres megtorlásaiban vállalt vezető szerepe miatt a közvélemény túlnyomó részének iránta érzett gyűlölete sem zavart meg. Ám 1959-től s főleg 1961–1962-ben olyan tapintatlanságot, méltánytalanságot és kritikát észlelt, amelyek felfakasztották a régi sebeket. Az érzelmi tényezők: a túlzott érzékenység, sértődöttség, csalódottság, a háttérbe szorulástól való félelem, hiúsága, önértékelésének túlzásai nagyon erősen közrejátszottak 1962-es lemondásában. Zaklatottságát, feszült lelki- és

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.