rubicon

Robert F. Kennedy (1925–1968)

Hatvannyolc halottai
3 perc olvasás

Joseph és Rose Kennedy harmadszülött fia két bátyja árnyékában nőtt fel, ám sorsuk tragikusan egybefonódott: mindhárman erőszakos halállal haltak meg. A legidősebb testvér hősi halált halt a második világháború alatt, John F. Kennedy elnököt 1963. november 22-én Dallasban érték a gyilkos golyók, a Demokrata Párt elnökjelöltségéért versengő Robert Kennedyt pedig a kaliforniai előválasztáson aratott győzelme estéjén gyilkolta meg egy palesztinai bevándorló, Sirhan Bishara Sirhan a Los Angeles-i Ambassador Szálló alagsorában 1968. június 6-án. Robert Kennedyben halálakor a társadalmi és gazdasági reformokat szorgalmazó liberálisok, a feketék és a vietnami háború ellenzői a legjelentősebb országos szintű vezetőjüket gyászolták, noha a politikus korábbi pályafutása másfajta jövőt sejtetett.

Az újgazdag Kennedy család által nyújtott minden társadalmi, gazdasági, politikai előnnyel rendelkező Robert Kennedy jogi diplomát szerzett, és már húszas éveinek végén az országos politika sűrűjébe vetette magát: a Joseph McCarthy vezette Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló kongresszusi albizottság jogi tanácsadója lett. Bátyja 1960-as elnökválasztási kampányának vezetőjeként vált szélesebb körben ismertté. Az elnökválasztási küzdelmek során csillogtatott politikai erényeit – kitartását, kíméletlenségét, rámenősségét, céltudatosságát – igazságügyminiszterként (1961–64) is megőrizte. Hivatali ideje alatti legkiemelkedőbb tette talán a polgárjogi mozgalomnak nyújtott segítség volt, habár – mint ahogy ő maga is elismerte – korábban nem sok álmatlan éjszakát okozott neki a feketék egyenjogúságért folytatott küzdelme. Robert Kennedy azonban rendkívül kényesen vigyázott a törvények maradéktalan betartatására, és keményen fellépett a déli államok szegregációs gyakorlatának véget vető különböző kongresszusi rendeletek, illetve bírósági döntések végrehajtása érdekében. Kennedy szeme előtt egy másik cél is lebegett: a polgárjogi mozgalom mérsékelt szárnyának támogatásával, valamint a radikális mozgalmak mérsékeltebb irányba terelésével megpróbált egy esetleges társadalmi robbanást megelőzni.

Bátyja halála után csak rövid ideig maradt a kormányzatban: Lyndon B. Johnsonnal kölcsönös ellenszenvet tápláltak egymás iránt. Ám ezután sem hagyott fel az országos politizálással: New York állam egyik szenátoraként továbbra is Washingtonban maradt. Bár korábban támogatta a vietnami háborút, 1967-ben csatlakozott a délkelet-ázsiai háborút ellenző szenátorok csoportjához. Nem ez volt azonban az egyetlen olyan kérdés, amelyben szembefordult a saját pártjából kikerült Johnson-adminisztráció kül- és

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.