rubicon

Rendőrség a Horthy-korban

13 perc olvasás

A trianoni békediktátum a Magyar Királyság számára 35 000 fős hadsereget engedélyezett nehézfegyverzet nélkül, viszont ugyanolyan létszámú rendfenntartó erőket hagyott jóvá, mint amelyek a történelmi Magyarországon működtek. Ebből adódóan az ország vezetése katonai erőt igyekezett elrejteni a rendvédelmi szervekben. 1928-ig azonban – amíg a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság szervei az országon belül működtek – ezt nem sok sikerrel tette. Ilyen körülmények között szerveződött újjá és működött a két világháború közötti Magyar Királyság rendőrsége.

A rendőrség rendfenntartásban betöltött szerepe – a dualista időszakhoz képest – nem változott. Továbbra is a városokra terjedt ki a magyar rendőrség ellenőrzése, vidéken pedig a csendőrség tartotta fenn a rendet. A rendőrségeket azonban kivették az önkormányzatok kompetenciájából, és a központi kormányzat érdekeltségébe helyezték. A magyarországi rendőrségeket az 1919. október 1-jén kihirdetett 5047. ME rendelettel államosították. A megvalósítás 1919 novemberétől 1921 augusztusáig tartott. Az államosítást követően a magyar rendőrségeket közvetlenül a kormány felügyelte és irányította a Belügyminisztériumon keresztül.

A Tanácsköztársaság megdöntését követően a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.