rubicon

Placid atya tanúságtétele

1 perc olvasás

„Szeretteim, a tűzpróbán, amely kísértés gyanánt tör rátok, ne rökönyödjetek meg, mintha valami döbbenetes dolog érne titeket! Ha valaki, mint keresztény szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent azzal, hogy ez az osztályrésze.”

(1 Pét 4,12,16)

Placid atya élete egy adott kor polgári és katolikus, sőt jól beágyazott szerzetespaptanári nyomvonalán indult, sőt sikeres is volt. Egy nem várt történeti pillanatban minden az ellenkezőjére fordult, semmivé és senkivé lett, és itt, a nullponton történt élete fordulata, itt tudott hivatása radikális kihívására pozitív választ adni.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát letérdel és kezet csókol Placid atya rubinmiséjén 2009-ben a budai Szent Imre-plébániatemplomban. Fotó: Király Csaba

Maga így fogalmazta meg később Keresztút című imádságában: „Nem emlékezem, hogy a vonaton kértük volna a keresztúton eleső Jézus segítségét. Teljesen önmagunkkal voltunk elfoglalva. […] Azelőtt én főtisztelendő tanár úr voltam mindenkinek; ott viszont már nem voltam még ember sem.” A szenvedés és kiszolgáltatottság – ahogy Jézust is a kereszten – léte nullpontjára juttatja. Ez lesz a fordulat: „Megváltó Jézusunk testestül-lelkestül velünk maradt a világ végéig […] ez adott erőt akkor is, amikor megtorpantam. Sztálin halála után történt, hogy arról a rabtelepről, ahol voltam, 46 magyar hazaindult Magyarországra. Voltak közöttük 25 évre elítéltek is. Nekem csak 10 éves volt az ítéletem, de nem kerültem közéjük. Kézenfekvő volt, hogy számomra bezárult a kapu, mert ilyen alkalom még egy

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta