Az első világháborút követő békerendezésben több mint félmillió magyar került az újonnan megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, akiknek sorsa a mindenkori jugoszláv belpolitikai viszonyok, a magyar–jugoszláv kapcsolatok és a nemzetközi helyzet változásainak függvényében alakult. A revíziós politika utolsó sikereként 1941-ben döntő többségük visszakerült az anyaországhoz. A magyar kormány a két világháború közötti időszakban a délszláv lakosság javára elbillent egyensúlyt igyekezett a magyar lakosság számarányának növelésével visszaállítani. Egyrészt a betelepített, döntően szerb lakosság kitelepítésével, illetve újabb magyar népcsoportok (a bukovinai székelyek) Délvidékre telepítésével. A területek, amelyekről a délszláv állam soha nem mondott le, 1944 őszén ismét a jugoszlávok birtokába kerültek. A magyarság cseppet sem könnyű sorsát újfent döntően a helyi viszonyok és a nagypolitika határozták meg. Vérbosszú, menekülés, kitelepítés, és lakosságcsere-tervezetek, illetve példamutató kisebbségpolitika, teljes nemzeti egyenjogúság deklarálása a kulcsszavak a délvidéki magyarság történetében az 1944–1947 közötti időszakban.
A
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta