Öltözködési előírások

A „boldog békeidőkben” a jó öltözködés, az „úri megjelenés” a társasági élet elengedhetetlen feltétele, a társadalmi hovatartozás jelképe volt. A jó megjelenés fogalmát azonban korántsem elégítette ki a divatos, jó minőségű ruha. A társadalom egyes rétegeinek, csoportjainak viseletét pontos, részletekbe menő előírások szabályozták. Ismeretük, betartásuk fontosabb volt a divatnál, s akik a merev illemszabályokat megszegték vagy mellőzték, azokat „jobb” társaságban megszólták, vagy akár ki is közösítették.

A megfelelő viselkedés és öltözködés szabályaival a családi- és képeslapok rendszeresen foglalkoztak, s számtalan más kiadvány, sőt tankönyv is megjelent e témáról. Innen tudhatták, tanulhatták meg, hogy a hétköznapi életben a különböző alkalmakkor hogyan kell öltözködni. Így a hölgyek a felkelés után felvett díszes, habos, fodros fehér pongyolájukat legfeljebb a reggelinél hordhatták még. Délelőtt otthon sima szabású, földig érő, de uszály nélküli gyapjú vagy pamut szövetruhát viseltek, esetleg kötényt kötöttek. Utcára angol szabású kabátot vagy kosztümöt, közepes méretű kalapot, arcfátyolt, szarvasbőr kesztyűt illett felvenni. Hasonló volt az útiruha is, de egyszerűbb és kényelmesebb szabású. A korzón posztóból vagy bársonyból készült, csipkével, muszlinnal díszített ruhában vagy kosztümben kellett megjelenni, melyet nyáron nagy és feltűnő díszes kalap, glaszékesztyű és napernyő, télen pedig prémgallér és muff egészített ki.

A középosztálybeli asszonyok akkor is átöltöztek ebéd után, ha nem vártak vendéget. Elvégre nem lehetett tudni, jön-e látogató. Ilyenkor az ún. fekete, selyem „vizitruhát” vették fel, amelyet legtöbbször a kelengyéjükben kaptak, s több éven keresztül is szolgálta őket. A jobbmódúak a látogatóruhát is gyakrabban cserélték, az újabbakat vendégségben viselték, a régebbit pedig otthon hordták. A reformruhák elterjedésével egyre népszerűbbé vált az otthoni vendéglátáshoz kifejezetten alkalmas, egyenes szabású, ún. tea-gown, ezt azonban főleg jó alakú fiatal nők engedhették meg maguknak.

Más-más öltözéket illett viselni a különböző esti programokon is. Hangversenyen például díszes, uszályos, magas nyakú selyemruha volt az előírás. Színházban a földszinten magas nyakú, világos színű uszályos ruhát kellett viselni, gondosan fésült és díszített hajjal. A páholyba azonban a nagy kalap és a drága ékszerrel díszített dekoltázs illett. A dráma több komolyságot kívánt, ezért az élénkebb színeket ajánlatos volt mellőzni. Operett-előadáson a szerényebb öltözet volt a megfelelő. „Minden feltűnőt, rikítószínűt átengedünk azoknak a hölgyeknek, akik a társaságon kívül állnak.” –