Mítosz kontra valóság, avagy igazságot Báthory Erzsébetnek?

2010 januárjában végre nálunk is bemutatták a Báthory - A legenda másik arca című filmet, amely a három részre szakadt Magyarország embertelen viszonyairól, a nap 24 órájában vért ontó hős vitézekről, török hódítókról, a jobb napokon Bécsben bálozó, konspiráló főurakról számol be, de a fő szál egy hús-vér nő életútján, házasságán, szerelmén és végül bukásán vezeti végig a nézőket.

A film komoly történész háttér bevonásával készült, és amint ezt az alcím is sugallja, merőben új szemszögből ábrázolja az eseményeket. Míg a regények, drámák és filmek korábban kivétel nélkül a gyilkos Báthory képét éltették, rendszerint megtoldva a történetet egy-egy újabb borzalommal, addig Juraj Jakubisko szlovák rendező éppen ellenkezőleg, az évszázadok alatt formálódott mítosz mögé próbált betekinteni a legújabb történeti munkák és elméletek segítségével, a réseket pedig fantáziáját szabadon engedve igyekezett betömni. A történelmi hitelesség szempontjából valóban a nyomába sem ér például Julie Delpy 2009-es, A grófnő című alkotása, amely szintén Báthory Erzsébet történetét dolgozza fel, ám láthatóan megfelelő szakmai konzultáció és alapos utánajárás nélkül.

A mítosz Julie Delpy kiáll a vérben fürdő, végtelenül hiú és kegyetlen várúrnő alakja mellett. Azt az évszázadokon keresztül népszerű sémát követi, mely szerint Báthory Erzsébet az öregedéstől és szépségének elmúlásától való rettenetes félelmében vetemedett ártatlan lányok vérének kiontására. Az ismert történet szerint amikor a grófnő haját fésülködőnője egy ízben véletlenül meghúzta, ő éktelen haragra gerjedt, és olyan erővel ütötte arcon a leányt, hogy annak kiserkent a vére, mely az úrnő kezére cseppent. Mikor Erzsébet a vért letörölte, úgy tűnt neki, hogy a bőre szebb és fiatalosabb lett, s ezen a napon fogant meg elméjében az a gondolat, miszerint hajadonok vére lehet az ellenszere megfakult szépségének. Így esett áldozatul a hiúságának mintegy 600 ártatlan leány az asszony. Ez a vád - melyet aztán későbbi íróink is adaptáltak, megjelent ponyván és természetesen megihlette a fantáziadús filmrendezőket - a korabeli jegyzőkönyvekben nem szerepel. Elsőként 1729-ben, tehát több mint száz év elteltével találkozunk vele Turóczi László jezsuita szerzetes írásában, ám ennek későbbi, 1768-as, Katona István által megjelentetett kiadása már mellőzi ezt az epizódot, mert nyilvánvalóan túl abszurdnak találta az esetet ahhoz, hogy egy komoly történeti munkában megjelenjen. Azonban már ez is elég volt, hogy világhódító útjára induljon a mítosz a vérben mosdó grófnéról, s a német íróktól kezdve a franciákon át egészen