Mecséry Dániel

A „keményfejű magyar” kifejezés nem pusztán egyszerű szólásmondás, nem is feltétlenül holmi elmarasztaló értékítélet. Aki volt oly szerencsés, hogy a bécsi Anatómiai Múzeumban eredetiben vagy a Hadtörténeti Múzeum ritkaságai között másolatban láthatta báró Mecséry Dániel borzalmasan összeszabdalt koponyáját, az aligha kételkedik a fenti szókapcsolat igazában.

Közel 200 esztendő telt el azóta, hogy Mecséry „generális őrnagy” maroknyi csapata élén – ősi, konok virtusból – 1805. október 20-án Nürnberg közelében összecsapott a visszavonuló császáriakat üldöző, óriási túlerőben lévő francia dragonyosokkal. Az ádáz utóvédharcban Mecséryt és lovasait szinte legázolták a franciák, ő pedig 14 sebbel borítva, félholtan bukott le a lováról. A 9 csapásból, mely a fejét érte, kettő az agyvelőig hatolt, valósággal széthasította a koponyáját. A harmadik vágás egy jókora csontdarabot leszelt a koponya hátsó részéből, míg a többi sérülés könnyebb természetű volt (mindezt végrendelete jóvoltából a bécsi anatómusok állapították meg). A hetekig élet s halál között lebegő vitéz a gondviselésnek, vasszervezetének és a gondos ápolásnak köszönhetően csodálatos módon felépült. Más ember bizonyára ezek után búcsút mondott volna a katonáskodásnak – nem így Mecséry, aki gyógyulását követően újra szolgálatra jelentkezett. Hogy kötelességtudat volt ez, csupán vagy egyfajta fanatizmus, talán jobban eldönthető, ha megismerkedünk életútjával.

Mecséry Dániel Kőszegen született, 1759. szeptember 29-én. Négyéves korában azonban meghalt atyja, Mecséry István, a Batthyány-uradalom ügyvédje, így 8 testvérével együtt nehéz és viszontagságos gyermekkor jutott neki osztályrészül. Helyzetét nehezítette, hogy protestánsként nem járhatott helyi iskolába, így azonban a közeli Nemescsón magyar nyelven kezdhette meg tanulmányait. Gimnáziumba Pozsonyban járt, majd a család Sopronba küldte jogot tanulni. Jogi tanulmányait viszont hamarosan abbahagyta, és Bécsbe szökött, ahol sikerült bejutnia kadétnak herceg Esterházy Miklós testőrkapitány ezredébe. Kitartó szorgalma mellett elsőrendű katonai tehetségnek bizonyult. Hadapródként a 33. gyalogezreddel Lembergbe került, ahol Sztáray gróf, ezredparancsnok vezénylete kiváló hadiiskolául szolgált. Hamarosan regimentadjutáns (ezredsegédtiszt) lett gróf Almásy Ignác lovassági tábornok mellett, majd 1783-ban gróf Esterházy Imre lovas generális ezredébe, a 3. huszárezredbe került hadnagyként. Az ezreddel eljutott Sziléziába, és Holland-Németalföldet is megjárta. 1785-ben, már a 8. (Wurmser) huszárezredben szolgált.

A