Magyarország II. világháborús embervesztesége

A vész­kor­szak­ról, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt és után mil­lió­kat érin­tő kény­sze­rű né­pes­ség­moz­gás­ról, va­la­mint a szov­jetunió­be­li kény­szer­mun­ká­ról már szin­te át­te­kint­he­tet­le­nül sok mun­ka je­lent meg a vi­lág­ban. A meg­je­lent mű­vek azon­ban eze­ket a té­ma­kö­rö­ket rend­sze­rint egy­más­tól tel­je­sen füg­get­le­nül tár­gyal­ják. A ma­gyaror­szá­gi szak­iro­da­lom is rit­kán vizs­gál­ja együtt a vész­kor­szak­nak, a szov­jet fog­ság­nak, a ha­zai né­met­ség ki­te­le­pí­té­sé­nek és a ma­gyar ki­sebb­sé­gek há­bo­rú utá­ni ül­dö­zé­sé­nek tör­té­ne­tét. Pe­dig ezek a rend­sze­rint kü­lön ke­zelt té­mák össze­tar­toz­nak. Mindegyik tra­gé­dia hát­te­ré­ben olyan ideo­ló­gia állt, amely a ho­mo­gén ál­la­mot és tár­sa­dal­mat te­kin­tet­te ideá­lis­nak, mo­dern­nek. Az ideo­ló­giák kö­zött ab­ban van kü­lönb­ség, hogy ezt a ho­mo­ge­ni­tást et­ni­kai, fa­ji vagy osz­tály­ala­pon kí­ván­ták-e meg­va­ló­sí­ta­ni. Ezek a ra­di­ká­lis né­ze­tek a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai né­pek kö­ré­ben nem egyik nap­ról a má­sik­ra tűn­tek fel. A nem­zet­ál­la­mi­ság el­ve, a fa­ji esz­me és a kom­mu­niz­mus ideo­ló­giá­ja már is­mer­tek vol­tak a 19. szá­zad­ban is, po­li­ti­ka­for­má­ló erő­vé azon­ban csak a tér­ség sok év­szá­za­dos rend­jé­nek fel­bom­lá­sa után vál­hat­tak.