Magyar katonai jelvények a második világháború idején

Miután az 1938 augusztusában aláírt bledi egyezménnyel a kis­antant hivatalosan elismerte Magyarország katonai egyenjogúságát, számos új, illetve addig csak „rejtve” létező fegyver- és csapatnem jött létre hivatalosan a Magyar Királyi Honvédség keretei között. A szervezeti változások a haderő jelvényrendszerében látványos módon jutottak kifejezésre. Az 1938 és 1945 között bevezetett jelvényeket az alábbi fő csoportokra lehet bontani: csapatnemjelvények, ügyességi és teljesítményjelvények, szolgálati jel­vények, sportjelvények és különféle megkülönböztető jel­vények. A rendszeresítettek mellett a háború évei alatt az egyenruhákon nem hivatalos csapatnem- és alakulatjelvények is megjelentek.

Egyedi jelvényekkel különböztették meg azokat a csapatnemeket, amelyeknek „különösen nehéz béke és háborús szolgálatuk” indokolta ezt. En­nek értelmében csapatnemjelvényt viseltek az ejtőernyősök, a hegyi- és határvadászalakulatok katonái, a gyorsfegyvernemnél a harckocsizó, páncélgépágyús, páncélgépkocsizó, páncéltörő ágyús és a gépkocsizó lövész csapatnemhez tartozók, illetve a rohamtüzérek.

Az ügyességi jelvények a kiképzés során elért eredmények elismerésére szolgáltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia haderejétől megörökölt és a Horthy-korban – számos módosítással – mindvégig alkalmazott ügyességi jelvények rendszere az 1930-as évek második felére jelentősen kibővült. Ezért a honvédelmi miniszter elrendelte a jelvények számának csökkentését. Az ügyességi jelvények új rendszerét 1944-re dolgozták ki.

Korábban nem létező kategóriaként 1944. november végén, már a nyilas hatalomátvételt követően kerültek rendszeresítésre az elnevezésükben és szabályozásukban is német hatást tükröző, különleges teljesítmények elismerésére