Magellán halála

A híres felfedező Fernao Magelhas néven 1480 körül nemesi családba született a portugáliai Portóban. Rokoni kapcsolatainak köszönhetően fiatalon apródként láthatott el szolgálatot két portugál uralkodó, II. János (1481–1495) és I. Mánuel (1495–1521) udvarában. Mivel Tengerész Henrik herceg nyomán a portugálok úttörői voltak a földrajzi felfedezéseknek, idővel Magellán is tengeri szolgálatra került, amelynek keretében közkatonaként Afrikát megkerülve valószínűleg többször is eljutott Indiába. Ezen utazásainak tapasztalata inspirálhatta egy rövidebb útvonal felfedezésére, az úgynevezett nyugati átjáró megtalálására. A malájokkal vívott jelentősebb tengeri ütközetben kitűnt vitézségével és tiszti rangot szerzett. Egy 1513-ban végrehajtott marokkói katonai vállalkozás során felettesei sikkasztással vádolták meg, mivel nem tudott elszámolni az ellenségtől zsákmányolt és rábízott kincsekkel. Az eset után Mánuel portugál királynál kegyvesztett lett. Ezért sem kell csodálkoznunk azon, hogy 1517-től már a szomszédos Spanyolországban találjuk, mégpedig Sevillában. Itt megnősült, családot alapított és helyi vállalkozók támogatásával hozzálátott megtervezni a Föld körülhajózásának expedícióját. Felesége családi kapcsolatainak is hála ötletéhez 1518-ban sikerül megnyernie I. Habsburg Károly spanyol király (1516–1556), a későbbi V. Károly császár támogatását. Az uralkodó és Magellán között létrejött szerződés, az expedíció sikerétől is függően, komoly rangot és anyagi előrelépés ígértét hordozta a portugál felfedező számára. 

Magellán tervezett felfedezőexpedíciója – a nyugati átjáró megtalálása – nem volt teljesen új ötlet. Ázsiába eljutni egy új, nyugat felé vezető útvonalon eddig még a szintén spanyol zászló alatt hajózó Kolumbusznak vagy Amerigo Vespuccinak sem sikerült. Ennek a várt felfedezésnek a valódi mozgatórugója a Föld másik oldalán található, mesés kincseiről nevezetes Kínához, Indiához és a tőlük nem olyan távol fekvő fűszertermő szigetekhez vezető út lerövidítése volt.

Magellán 1519. szeptember 20-án öt hajóval indult élete legnagyobb útjára. A Concepción volt a zászlóshajó, a Trinidad, a Santiago, a Victoria és a San Antonio voltak a kísérőhajók. A 270 fős legénység főleg spanyolokból, kisebb részt portugálokból állt, de elenyésző számban Európa más részeiből és Észak-Afrikából is találunk köztük tengerészeket. A forrásokból kiderül, hogy a Concepción fedélzetén utazott egy magyar származású tengerész is, Magyar János – mások Varga János néven is emlegették –, aki tüzérparancsnokként szolgált a vezérhajón. Róla vélelmezhető, hogy magyarként talán először ő léphetett Dél-Amerika partjaira, valahol a mai Brazília területén. Magellán parancsnokságát a nagy szigor és a legénységgel szembeni mogorva bánásmód jellemezte, hiszen az ismeretlen felé vezető út sok bizonytalanságot, kétséget ébreszthetett a tengerészekben. De Magellán portugál származása is megkérdőjelezhette tekintélyét a legénység többsége előtt. Ezek miatt is több lázadást erővel kellett elfojtania.

Gyermekkora óta szerette és nagy igyekezettel forgatta a korabeli térképeket, útrajzokat. Azért is, hogy minél több információval felvértezve indulhasson útnak, éveken át gyűjtötte a panamai, mexikói és brazil partokat feltérképező hajósoktól származó útleírásokat, információkat. Magellán személyesen tartotta a kapcsolatot olyan portugál és spanyol kapitányokkal, tengerészekkel, akik jártak az Atlanti-óceán túlpartján. Az expedíció remélt sikerének egyik kulcsa lehetett Johannes Schöner Dél-Amerikát is ábrázoló, sok esetben elnagyolt térképe, amely közvetlenül Brazíliától délre ábrázolta a kontinensek közötti átjárót. A flotta tagjai, miután elérték Brazília partjainál a 40. szélességi fokot, szembesültek a rideg valósággal, hogy nincs ott a nyugati átjáró, ahol a térkép alapján remélték, még délebbre kell hajózniuk. Közben azonban beköszöntött a rossz idő, ezért 1520. március és augusztus között a San Julian-öbölben 4,5 hónapos téli szállásra rendezkedett be az expedíciós csapat. Itt húsvétkor számos lázadó, köztük három hajó spanyol kapitánya zendülést szervezett Magellán ellen. A lázadást több zendülő kivégzésével sikerült elfojtania. De a gondok csak tovább szaporodtak azzal, hogy az átjáró keresése közben a Santiago sziklának csapódott és elsüllyedt. A San Antonio, az élelmiszerkészletet szállító hajó legénysége fellázadt, fogságba ejtették a Magellánhoz hű kapitányt, és visszaszöktek Spanyolországba, ahol Magellánt árulással vádolták meg az udvarnál.

Végül 1520 novemberében három hajóval– a később Magellán-szorosnak nevezett átjárón keresztül – a déli szélesség 52. fokánál jutottak ki a Csendes-óceánra. Egy túlélő, Antonio Pigafetta visszaemlékezéséből tudjuk, hogy 99 napos, elképesztő nélkülözés közepette hajóztak a Csendes-óceánon. „Hogy éhen ne haljunk, a nagy vitorlarúdról leszedtük azokat a marhabőrdarabokat, melyek a kötélzetet védték a horzsolástól, és ezekkel táplálkoztunk. Az esőben, a napsütésben és a szélben kőkeményre cserződött bőröket négy-öt napig kellett a tengervízben áztatni, hogy legalább egy kissé felpuhuljanak. Aztán parázson sütögettük, hogy meg tudjuk emészteni. Olykor, ha más nem akadt, a fűrészport is megettük. Még a patkányokat is megkívántuk, bármennyire is undorítóak az emberek számára.” Végül 1521. március 6-án 3 hajóval és 170 fővel érték el a Fülöp-szigeteket, amit Magellán a spanyol korona nevében birtokba is vett. Bár ő ekkor még volt meggyőződve arról, hogy a Fűszer-szigeteknél kötött ki megmaradt flottájával. Magellán a szigetvilágban hajózva békésen viselkedett a helyi törzsek vezetőivel, a rádzsákkal. Igyekezett mindegyikkel jó viszonyt kiépíteni, téríteni közöttük, előnyös szerződéseket kötni a spanyol korona javára. Sikerei azonban idővel túlságosan magabiztossá tették. Ezért amikor Maktan szigetének rádzsája, Lapu-Lapu ellenszegült Magellán kéréseinek, rosszul mérte fel saját és az ellenfelének erőforrásait. Bár a közvetlen környezete és a szövetséges helyi vezetők kérlelték, hogy álljon el erőszakos szankciós tervétől, amelyben meg akarta regulázni az ellenséges rádzsát, ő 1521. április 27-én hatvan felfegyverzett emberével mégis csatát vállalt a százszoros túlerővel szemben. Bár a technikai fölény – tűzfegyverek, páncélzat – az európaiak oldalán vitathatatlan volt, Maktan szigetének buja növényzete és a helyismeret végül Lapu-Lapu győzelmét eredményezte. Magellán a csatában életét vesztette, testét a spanyolok kérése ellenére sem adták ki.

Az expedíció vezetőjének elvesztése után a megmaradt csapat hazafelé vette az irányt. A Concepción hajót legénység híján felgyújtották, a Victoria a portugálokat messzire elkerülve Afrika partjai mentén hajózott Európa felé. Az utolsó hajó, rendkívül viszontagságos út után, végül 18 fővel érkezett meg 1522. szeptember 6-án Sanlúcar kikötőjébe, és ezzel bizonyítottá vált Kolumbusz és Magellán teóriája, hogy a Föld körbehajózható. 

Antonio Pigafettának, az expedíció túlélőjének köszönhetően maradt fenn Magellán életrajza és a flotta viszontagságos útjának leírása, ugyanis az életben maradt legénység valamelyik tagja megsemmisítette Magellán hajónaplóját. A grandiózus vállalkozás korabeli jelentőségét mai fejjel egy számunkra is még csak futurisztikus Mars-expedícióhoz hasonlíthatjuk. A portugál felfedező nagyságát mutatja még az is, hogy hasonló teljesítményt csak 50 évvel később sikerült megismételnie Sir Francis Drake angol tengerésznek 1577–1580-as útja során.

Mi okozta a portugálok és a spanyolok közötti ádáz rivalizálást Ázsiában? Miért csak egy hajó tért vissza az öttagú flottából Spanyolországba a hároméves út nyomán? És ki voltak azok, akik igyekeztek befeketíteni Magellán nagyságát a spanyol uralkodó előtt?

Fedezze fel a válaszokat kapcsolódó cikkünkben: https://rubicon.hu/cikkek/egy-fokapitany-nelkul-befejezett-sikeres-expedicio?rovat=naptar