rubicon

László-legendák

A csodás történetek háttere
13 perc olvasás

A Lászlóval kapcsolatos csodás történetek több különböző műfajban is hagyományozódtak az utókorra. Ezek az őket fenntartó szövegekben, továbbá falképeken és miniatúrákon más-más funkciót szolgáltak, főképpen azonban más és más forrásból eredtek. A legendaalakulás egyik fontos kútfeje a kora középkori királyeszme forrásvidékén keresendő. Másik forrása bizonnyal a közeli utókor emlékezete volt, mely a hitelesen megőrzött történeti valóságelemeket sajátosan dramatizált – a történeti valósággal azonban néhol csak laza viszonyban álló – történetekbe foglalta. Ez utóbbi maga is két ágra bomlott: az országos történettel kapcsolatos udvari hagyományra és a helyi (pl. nagyváradi) tradícióra, mely lokális eseményeket vett alapul. Végezetül igen fontos bázisa volt a csodatörténeteknek az a nemzetközi keresztény csodafolklór, mely fél évezred során formálódott ki, és beható ismerete éppen a 12. század elején jelent meg Magyarországon.

1192-ben nagy dinasztikus elődjének nyomdokain járva III. Béla (1172–1196) maga is szentet adott országának. Követei útján a magyar király arra kérte III. Celesztin pápát (1191–1198), hogy László királyt írassa be a szentek katalógusába és engedélyezze nyilvános tiszteletét. A keresztény világ feje erre legátust küldött Magyarországra, aki Váradon, László sírjánál megvizsgálta az életszentséget tanúsító bizonyítékokat és – bár állítólag kételyek is merültek fel – a maradványokat kiemeltette a sírból, új, díszes sírhelyre temettette és jóváhagyta a tiszteletet. A hosszú, több napig tartó eseménysort a hagyomány a szentté avatás kifejezésben szokta összegezni, aminek révén a kora Árpád-kori uralkodóról az egyház kinyilvánította, hogy meggyőződése szerint a király halálát követően közvetlenül Isten színelátására jutott és ott módja van

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.