Kozma Miklós

Kozma Miklósban mint Horthy Miklós harcostársában, utóbb csodálójában egy olyan embert láthatunk, aki ugyan osztozott saját korának szinte minden alapvető tévedésében, sőt bűnében is, de aki – családi hagyományai, ízlése, igényessége és igazságosságra törekvése miatt – ebből a környezetből mégis kimagaslott. Tehetsége mellett elsősorban azáltal emelkedett ki, hogy 1941 őszén képes volt elismerni: a borzalom, ami történt és történik, „a mi bűnünk”. 

Karrierjének csúcsán belügyminiszter, majd Kárpátalja kormányzói biztosa volt, mégis, élete utolsó évében valóságos száműzetésben élt. Még saját szülötteivel, az MTI-vel, a rádióval és a filmintézettel is alig törődött, s miután a németek többséget szereztek annál a bauxitvállalatnál, amelynek az élén állt, funkciójáról lemondott, és a részvényeitől is megvált. Ungvárt csak akkor hagyta el, ha elkerülhetetlen dolga akadt a fővárosban. Hogyan került ebbe a helyzetbe egy olyan ember, aki – mint láthattuk – a rendszer kedvezményezettje, meghatározó alakjainak kísérője, sőt barátja és egyúttal hű kiszolgálója volt? A magyarázat vélhetően Kozma másféle, rejtettebb történetében és tulajdonságaiban található meg. Ez a rendszerhű ember alkatánál fogva végül már egyáltalán nem illett bele a korszak által kialakított követelményrendszerbe.