Az autonómia Erdély történetében

Erdély státusa és Magyarországhoz való viszonya az idők során többször átalakult. A vajdaság korában, az ország három részre szakadásáig önkormányzata tipikus középkori autonómia volt: a vajda hatásköre csak a vármegyékre terjedt ki, a szász és a székely székekre nem. A fejedelemség korában Erdély önálló, szuverén állam volt, ide helyeződött át a magyar királyi hatalom, és az újraegyesítés, a magyar nemzeti gondolat bölcsője lett. Hatáskörébe tartozott a függetlenséget jelentő hadügy, pénzügy, külügy. Szuverenitását viszont az mérsékelte, hogy a török Portának évi adófizetéssel tartozott. A Diploma Leopoldium 1691-es kiadása után Erdély autonóm állam lett, de nem szuverén. Saját országgyűlése volt, de az élén álló gubernátor (kormányzó) hatáskörét idővel az osztrák generális léte csorbította. A Magyarországgal történő Unióval, 1848-ban megszűnt az országrész autonómiája. Az osztrák abszolutizmus mérséklésére 1860-ban az Októberi Diplomával ugyan visszakapta azt, de 1867-ben a kiegyezéssel újra el is veszítette.

Az autonómia gondolata a századfordulón öltött újból határozott formát az úgynevezett transzszilvánizmusban. Az erdélyi intézmények kiépítésével az ellen tiltakoztak, hogy