Ingyenesen olvasható
1802. szeptember 19-én született Kossuth Lajos, s közel pontosan 172 évvel ezelőtt (1851) hagyhatta el Kütahyát, törökországi száműzetésének utolsó színhelyét. A helyiek úgy emlegették a volt kormányzóelnököt, mint a magyar „padisah” (jelentése: a legfőbb uralkodó), a kényszerű lakóhelye közelében lévő parkot pedig Kossuth-bagcsénak (Kossuth-ligetnek) hívták. A volt kormányzó a külvilágtól elzárva, sok-sok veszély közepette – még merényletet is szerveztek ellene – kereste a magyar szabadságharc újrakezdésének a lehetőségét. A kütahyai tartózkodása alatt törökül tanult, sőt, még egy többnyelvű szótárat és egy török–magyar nyelvtankönyvet is készített. „Elhagytuk s édes fájdalommal emlékezünk vissza kényelmes fogságunkra s a jó törökökre.” – írta Kossuth egyik közeli társa, mikor is végre megnyílt a lehetőség, hogy a volt kormányzó és köre elhagyhassa a várost. Ma egy, az óvárosban található múzeum őrzi Kossuth kütahyai tartózkodásának emlékét.
Menekültként Törökországban
Miután a 1848–49-es szabadságharc folytatása a többszörös osztrák és orosz túlerő miatt reménytelenné vált, magyarok ezrei Törökország felé hátráltak. Kossuth több társával együtt 1849. augusztus 17-én lépte át a török határt Orsovánál. Az osztrák és az orosz udvar követelte a menekültek kiadatását, ezt azonban a török szultán, I. Abdül Medzsid elutasította, vállalva ezzel akár még egy háború kockázatát is. Kossuth így emlékezett vissza erre:
„Abdul Medsid szultán felemelkedett üléséből a Divánban, s kezeit égre emelve, ünnepélyesen ezeket mondá: »Alláh hatalmas. Bizom oltalmában. De ha vesznem kell, vesszek becsülettel. Azt a gyalázatot nem hozom nevemre, hogy megsértettem a vendégjogot, hogy kiszolgáltattam ellenségeik bosszujának a szerencsétleneket, kik nálam oltalmat kerestenek. Akarom, hogy meg is találják. Jőjjön, a minek jőni kell. Én nem adom ki. Igy akarom. Igy legyen. Gondoskodjatok a védelemről.« És nem adott ki. Háboru nem lett belőle. De lett számunkra letartóztatási fogság a távol Ázsiában. Igy látta jónak a dolgot közölni az európai diplomáczia”
Forrás: Rubicon Archívum
A külvilág hatalmas érdeklődéssel követte a magyarországi hadieseményeket, hogyan küzd az apró magyar nemzet az Osztrák és az Orosz Birodalom lehengerlő túlereje ellen. Csorba László történész szerint a szabadságharcot vezető Kossuth Lajos lett az első igazán világhírű magyar ember, aki azonnal föl is ismerte, hogy ezt a lehetőséget ki kell használnia a magyar ügy érdekében. A volt kormányzó reális esélyt látott, hogy a szabadságharc újrakezdhető, így külföldön, a hírnevét felhasználva mindent próbált megtenni, amit csak lehetett, hazája érdekében.
Kossuth az 1848–49-es események katasztrófáitól felocsúdva újra meg kívánta találni a cselekvés útját: 1849. szeptember 12-én megírta emigráns társainak címzett, de valójában az európai közvéleménynek szánt vidini levelét, amelyben összegezte politikai tevékenységének céljait. A volt kormányzó meg volt győződve arról, hogy a világosi fegyverletétel mindössze a szabadságmozgalom mélypontja volt, ahonnét a dolgok már csak jobbra fordulhatnak, s egy percet sem szabad elvesztegetni, hanem cselekedni kell. Kossuth mérlegelte a levert szabadságharc tanulságait: belátta, hogy egy sikeres felkelés alapfeltétele a magyarországi nemzetiségekkel való megegyezés, és a nyugati hatalmak anyagi és diplomáciai támogatásának megszerzése.
Kütahya
Az azonnali cselekvésre azonban nem volt lehetősége. A szultán ugyan megtagadta Kossuth kiadatását, ennek ellenére egészen addig nem hagyhatta el a Török Birodalom területét, amíg nem csillapodtak a nemzetközi kedélyek. A kormányzónak előbb Vidinbe, majd Sumlába kellett távoznia (ma már Bulgária területei), végül pedig a kis-ázsiai Kütahyába volt kénytelen menni (1850 áprilisától 1851. szeptemberig tartózkodott itt). Kossuth sok társával együtt érkezett ide, többek között Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, Batthyány Kázmér külügyminiszterrel, Perczel Mór és Guyon Richárd tábornokokkal. Egy lovassági laktanyában szállásolták el őket, az ellátásukról pedig a török kormány gondoskodott: minden menekült annyi fizetést kapott, amennyit a hasonló rangban és beosztásban lévő törökök is kaptak.
Forrás: Wikimedia Commons
Perzcel Miklós honvédezredes így emlékezett arra a pillanatra, mikor megérkeztek a száműzetésük következő színhelyére:
„a vidék szép, előttünk tágas völgy nyílt kis folyóval, ezt szép erdős hegyek szegik be, alattuk terjed Kütahya. Messziről szép, mint minden török város. Rövid pihenés után megindultunk csepergős időben, tehát zsidó hit szerint jó jóslattal. Délután három órakor beértünk. A város végén temérdek nép várta kíváncsian jöttünket.”
Szöllősy Ferenc, Kossuth egyik titkára azonban egészen más benyomásokat szerzett, mikor a városba érkezett: neki sokkal inkább a rossz kövezetű, piszkos és szűk utcák tűntek fel elsőre. Visszaemlékezésében az alábbi módon írt még a városról:
„Kutája a tenger szinén felül öt ezer lábnyi magasságon fekszik, Bruszától addig a föld mindúntalan emelkedik. Légje tiszta, és mérsékelt, tele zordon. Szőlő, baraczk nem terem. Gyümölcsei között a cseresnye megemlitést érdemel. Körnénye őszi gabnát jót terem. Mákonyt termesztenek bőven. […] Népessége 35-40 ezerre felmegy. Lakóit törökök és örmények teszik. Mindkettejét a pénz örökös szomja epeszti. A város kiterjedése nagy, mindenütt tele romokkal.”
Kossuth sem volt nagyon elragadtatva a településtől, mint írta:
„Kiutahia egy borzasztó hely – körülbelül oly alant fekszik, mint talán Palermo s mégis annyira hideg, hogy most april vége felé még semmi fa nem zöldel s levegője oly éles, hogy az embernek arcza fáj tőle: kopár kőporos hegyek veszik körül, melyeken semmi vegetáczió,”
Nem a 1848-49-es magyar menekültek voltak az elsők, akiknek Kütahya lett kijelölve mint száműzetésük színhelye. A már említett Szöllősy elbeszélése szerint a város „a számüzötteknek s álladalmi foglyoknak már nagy idők óta raktára. […] A Napoleon egyptomi expeditiójában vesztett franczia foglyok egy része húzamos ideig múlatott Kutajában, s ottlétének emlékéül a vár kopár déli részét mandolafákkal ültette be. Mely ültetvényt a török még most is a tiszteletnek bizonyos nemével mutogat. Vajha magyarjaink is, czivakodás s örökös viszály helyett, ilyes valamit hagytak volna emlékül!”
Veszélyben Kossuth élete?
Szöllősy állandó vitákról, „czivakodásokról” írt. De mi is állhatott ennek hátterében? A kölcsönös bizalmatlanság egyik oka az volt, hogy a bécsi titkosrendőrség attól sem riadt vissza, hogy ügynököket, provokátorokat, sőt, akár bérgyilkosokat is küldjön Kossuthék közé. Az egyre-másra felbukkanó osztrák kémek elég okot szolgáltattak arra, hogy a bizalmatlanság légköre csak szüntelen terjedjen a magyar emigránsok között. 1849 decemberében például szökésre akarták rávenni Kossuthot, hogy útközben elfoghassák, és hazatoloncolják – az akasztófához – vagy ha úgy alakul, még ott helyben meggyilkolják. A még a sumlai tartózkodása alatt történt kísérlet azonban kudarcot vallott. Amellett, hogy a török hatóságok is igyekeztek megvédeni Kossuthot, az emigráció tagjai testőrséget szerveztek a kormányzó védelmére. Kellett is az elővigyázatosság: Kossuth környezetében például többen is ágynak dőltek ételmérgezés miatt.
Kossuthot ezek miatt igen nehéz volt megközelíteni, de ami nagyobb szívfájdalom lehetett számára, hogy a magyarországi fejlemények sem jutottak el hozzá. Pulszky Ferenc elbeszélése jól érzékelteti a volt kormányzó elzártságát: „Magyarországgal azonban sokáig nem juthatott semmi összekötetésbe. Makk tüzérezredes volt az első, ki hozzá juthatott be mint festész; francziának adta ki magát, s az alatt, hogy a török jelenlétében Kossuth arczképét festette, képes volt vele érintkezni s utasításait venni.”
Kossuth, a magyar „padisah”
A volt kormányzó igyekezett a magyar emigráció érdekeit képviselni az Oszmán Birodalomban, ennek okán szinte rögtön elkezdett törökül tanulni. Itteni száműzetése alatt többek között egy négynyelvű (magyar, francia, angol, török), 263 szavas, 15 lapból álló szótárfüzetet írt, továbbá a török nyelvtan legfontosabb elemeit tartalmazó összefoglalót is készített.
Schmidt Anikó, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa szerint:
„Figyelembe véve azt, hogy Kossuth számos idegen nyelven beszélt, a török nyelv szerkezete pedig sokban hasonlít a magyaréhoz, nem zárható ki, hogy Kossuthnak anyanyelvi környezetben néhány hónap alatt sikerült aránylag jó szinten elsajátítani a nyelvet. […] A kortársak visszaemlékezései szerint Kossuth jól megtanult törökül: folyékonyan tudott írni, olvasni és beszélni is. Ugyanakkor szembetűnő, hogy ezt főleg európai, törökül nem beszélő kortársai állapították meg. Ő maga a törökökkel való komolyabb beszélgetésekhez mindig igénybe vette tolmács segítségét”
Forrás: Rubicon Archívum
Egy anekdota szerint Kossuth annyira jól tudott törökül, hogy egyszer, mikor a szolgája lerészegedett, emelt hangon leteremtette, s a muszlim szolga rögtön kijózanodott. Azt gondolta, Allah csodatevésének köszönhető, hogy a hitetlen Kossuth ilyen jól megtanulta a nyelvet. A helyiek emlékezetében mély nyomot hagyhatott a volt kormányzó jelenléte: például „egyszerűen” csak a „magyar padisah”-ként emlegették (jelentése: a legfőbb uralkodó), a kényszerű lakóhelye közelében lévő parkot pedig Kossuth-bagcsénak, (Kossuth-ligetnek) hívták.
Kossuth itteni tartózkodásának legjelentősebb „nyoma” azonban az úgynevezett kütahyai alkotmányterve volt, amely Magyarország államberendezkedésének polgári demokratikus átalakítását tűzte ki célul. Ezzel összefüggésben kívánt választ adni arra a tanulságra – amely a vidini levélből is kiolvasható –, hogy egy sikeres szabadságharc alapfeltétele a magyarországi nemzetiségekkel való megegyezés. Kossuth kütahyai tervezete a legdemokratikusabb együttélést biztosítaná a nemzetiségeknek, azonban elutasítja az egy állam területén belüli konföderáció elvét, azaz kiáll Magyarország területi egységének megőrzése mellett, ezzel üzenve a román hazafiaknak, akik Erdély jövőjét egészen másképpen képzelték el. Horvátország és Szlavónia esetében viszont a volt kormányzó nyitva hagyja az elszakadás lehetőségét.
Ma már Kütahya lakossága meghaladja a 200 ezret, az óvárosát pirosló háztetőivel, dzsámijával és minaretjeivel védettnek nyilvánította a török kormány. Itt található a Kossuth-múzeum is, azonban a történeti források nem támasztják alá teljes mértékben, hogy Kossuth valóban itt is lakott, az a kaszárnyaépület pedig, amellyel kapcsolatban vannak feljegyzések, már nem létezik: területén ma a városháza áll, Kossuth lakosztályának a helyén pedig a polgármesteri hivatal. Ennek ellenére természetesen érdemes megtekinteni a múzeumot az egyedülálló tárlata miatt, amely legutoljára 2016-ban esett át jelentős felújításon.
Forrás: Rubicon Archívum
Távozása Törökországból
Kossuth nem szívesen élvezte a törökök kényszerű vendégszeretetét, több levelet is intézett a szultánnak, hogy távozni szeretne minél előbb. Sokat lendített a volt kormányzó ügyén, mikor is 1851 áprilisában kézhez kapta a washingtoni kongresszus meghívását, hogy a „nemzet vendégeként” látogasson el az Egyesült Államokba. Korábban az amerikai törvényhozás mindkét háza végleges amerikai letelepedésre hívta meg Kossuthot és emigráns társait, azonban a volt kormányzó nem kívánta elkötelezni magát ebben az ügyben. A törökök támogatták az amerikaiak fellépését, mivel egyáltalán nem bánták, hogy Kossuthékkal nem nekik kell foglalkozniuk.
„Elhagytuk s édes fájdalommal emlékezünk vissza kényelmes fogságunkra s a jó törökökre.” – írta László Károly, Kossuth egyik közeli társa, mikor is 1851 szeptember 1-jén végre megnyílt a lehetőség, hogy a volt kormányzó és köre elhagyhassa a várost. Bár nem éppen Kütahya lehetett az a hely, ahol a legszívesebben tölti bárki is a száműzetését, azt azonban érdemes kiemelni, hogy a város, illetve a török „házigazdák” végül sikeresen nyújtottak védelmet a magyar „padisah”-nak.
Forrás: Wikimedia Commons
Milyen diplomáciai huzavona ment a háttérben a török fél és a nagyhatalmak között a magyar emigránsok ügyében? Hányan tértek haza Törökországból a menekültek közül? Melyik honvédségi tábornok vette fel a muszlim vallást?
Fedezze fel a válaszokat Ágoston Gábor Menekültkérdés törökhonban című cikkében!
