Ingyenesen olvasható
A magyar honvédség fegyelmezett, széles körű és alapos katonai szaktudással felvértezett, előrelátó, nyugodt és szerény parancsnoka volt Kmety György a magyar szabadságharc idején. A világosi fegyverletétel után néhány évvel a törökök oldalán fogott újra fegyvert, hogy az oroszok ellen ismét sikeresen harcolhasson.
Kmety György 1813. május 24-én született a Gömör megyei Felsőpokorágyon. Apja evangélikus lelkész volt, aki 1818-ban meghalt, az édesanya ezután a fiúkkal, Pállal és Györggyel áttelepült Nyíregyházára. György neveltetését előbb az anya, majd a jóval idősebb báty, Kmety Pál irányította. Késmárki tanulmányai során György nem annyira az iskola látogatásában, mint inkább kerülésében jeleskedett, ahogy életrajzírója és barátja, Thurzó Miklós írja: bátyja „erővel tudományos férfiút akart belőle képezni; de a vidám szeszélyű ifjú pajzánságain megtört minden kísérlete". Ezért aztán 1833-ban katonának adta a 19. (Schwarzenberg) gyalogezredbe.
György katonának már jobban bevált; „vas szorgalma, ügyessége, alkalmazása megtermé gyümölcsét; mert a körülményekhez képest elég korán emeltetett tiszti rangra” – írja róla Thurzó Miklós. 1847 végén már főhadnagy volt az ezred egyik, Itáliában állomásozó zászlóaljánál. 1848. október 1-jén áthelyezték az ezred Magyarországon lévő 3. zászlóaljához, de végül is nem ide, hanem a 15. Pozsonyban szervezett honvédzászlóaljhoz került, ahol október 19-én kinevezték századossá.
Úgy tűnik azonban, hogy ide sem vonult be; október 22-én már a Győrben szervezett 23. honvédzászlóalj négy felfegyverzett századának élén csatlakozott a Győrött áthaladó Kossuth Lajos táborához, s e négy század élén vett részt az október 30-i schwechati csatában. Kossuth még a lajtai táborban, október 26-án őrnaggyá és a zászlóalj parancsnokává nevezte ki.
December 16-án alakulata élén kiválóan helytállt a parndorfi vesztes ütközetben, s ezért Kossuth – Görgei ajánlatára – alezredessé léptette elő, s ezzel egy időben a szabadságra utazó Zichy Lipót alezredestől átvette a dandár parancsnokságát. A feldunai hadtest 1849. január eleji átszervezése során immáron véglegesen egy dandár parancsnoka lett, s ennek élén harcolta végig a téli hadjáratot. Pontosabban, harcba nem igen került, hiszen az ő csapatai csak 1849 februárjának első napjaiban Kassahámornál ütköztek meg az ellenséggel. Kassa február 11-i bevétele után Görgei hadosztállyá egyesítette Kmety és Szabó Zsigmond dandárjait, illetve Beniczky Lajos különítményét, s hadosztályparancsnokká Kmetyt nevezte ki.
A VII. sorszámot kapott feldunai hadtest, Kmety-hadosztály kimaradt a február 26-27-i kápolnai csatából is, azonban február 28-án Mezőkövesd és Szihalom között szép győzelmet aratott Franz Deym vezérőrnagy előremerészkedő lovasdandárja felett.
Március folyamán a hadosztály megint nem került tűzbe, s kimaradt az április 2-i hatvani ütközetből is. Április 6-án, az isaszegi csata során Kmety hosszan győzködte Gáspár András vezérőrnagyot, a VII. hadtest parancsnokát, hogy ne elégedjen meg Aszód és Bag megszállásával, hanem siessen az Isaszegnél csatázó magyar fősereg segítségére. Kmety egészen a besenyői kolostorig nyomult előre, de miután Gáspár visszarendelte, engedelmeskedett.
Április 14-én Kmetyt ezredessé léptették elő. Ekkor már a fővárostól északra, Vácott és környékén állomásozott a hadosztály, amely afféle összekötő szerepet játszott a magyar fősereg főváros előtt hagyott, illetve a Garam felé tartó csoportosításai között. A hadosztály ezt követően már nem tért vissza a VII. hadtesthez. Részt vett Buda ostromában, s a vízvédmű ellen indított május 4-i rohamban maga Kmety is megsebesült. Kitüntette magát a vár elfoglalása során is, s Görgei vele küldte a vár bevételéről szóló jelentését Kossuth Lajos kormányzóelnöknek.
Május 25-én Görgei a Kmety-hadosztályt Székesfehérvárra küldte, majd június elején Veszprémen át Pápára rendelte. Kmety biztosította dél felől a Győrt védő VII. hadtestet. Június 13-án hadosztályával rajtaütött Franz Wyss cs. kir. vezérőrnagy Csornán állomásozó féldandárán és súlyos vereséget mért rá – az összecsapásban maga Wyss is elesett.
A csornai ütközet után a Kmety-hadosztály visszatért Tétre, majd Marcaltőre. A cs. kir. hadsereg június 26-27-én kibontakozó általános támadása során a hadosztály elszakadt a Győrt védő VII. hadtesttől, s miután a Pápától északra lévő Ihászipusztánál június 27-én vesztes ütközetet vívott, Székesfehérvár felé vonult vissza. Az ellentmondó utasítások, a hasonlóképpen bizonytalan hírek miatt, Kmety nem csatlakozott vissza a Görgei vezette feldunai hadsereghez. Közben június 26-án vezérőrnaggyá léptették elő. Július 2-án aztán egyértelmű utasítást kapott Kossuthtól: hadosztályával Paksnál keljen át a Dunán, s vonuljon a Bácskába, hogy ott részt vegyen a Jellačić elleni harcokban.
Kmety július 7-én átkelt a folyón, ahhoz azonban már így is későn érkezett, hogy a Jellačić ellen vívott július 14-i kishegyesi ütközetben érdemi szerepet játszhasson. Augusztus elejéig a Bácskában állomásozott, majd augusztus 9-én, a temesvári csata napján vette fel a kapcsolatot a délvidéki magyar fősereggel. Az immáron gyengébb hadtestnek megfelelő hadosztály alaposan kitett magáért, s a balszárnyon indított támadásával megakadályozta azt, hogy a cs. kir. fősereg döntő csapást mérjen a magyar csapatokra. A magyar hadsereg bomlását azonban már ez sem akadályozhatta meg.
Kmety hadosztálya augusztus 15-én, Lugosnál még utóvédi ütközetet vívott Haynau egyik dandárával, a másnapi facséti haditanács után azonban ezek a csapatok is bomlani kezdtek. Kmety maga is emigrációba indult. Török földön muszlim hitre tért, s Iszmail pasa néven belépett a török hadseregbe. 1853-tól dandártábornok volt. Ugyanebben az évben rövid bírálatot írt Görgei Artúr emlékiratairól; a kötet németül és angolul jelent meg.
1855-ben egyike volt a karszi erődöt Muravjev orosz tábornok ellen védő parancsnokoknak, s szeptember 29-én sikerrel verte vissza az orosz csapatok támadását. Amikor az erőd parancsnoka, Williams tábornok az átadás mellett döntött, Kmety és Kollmann átvágták magukat az ostromlókon, s így kerültek ki a kelepcéből. 1856-ban Kmety hadosztályparancsnok lett, 1862-ben nyugalmazták, s Londonban telepedett le. Itt halt meg 1865. április 25-én, 52 éves korában.
Mi volt a jellegzetes fegyvere a Hunyadi-huszárezred katonáinak? Ki voltak azok a „Jézus-Mária huszárok”? És Görgei miért mondta egyik beosztottjának: „Egy Windisch-Grätz herceggel szemben már csak megengedhet magának ennyit az ember.”?
A válaszokat megtalálja a szerző „A szabadság hadserege” című tanulmányában.
