rubicon

Ki töltse be az űrt?

Generációváltás a magyar irodalomban
25 perc olvasás

A történelmi sorsfordulók nem feltétlenül jelentenek egyben irodalmi fordulópontokat. A magyar irodalmi alkotások poétikai-műfajváltási, esztétikai-eszmetörténeti-normaváltozási folyamatában sokkal inkább tekinthető korszakhatárnak az 1820-1830–as évek fordulója, majd az 1845 körüli időszak, ezután pedig az 1870-es és az 1890-es évek közepe, mint akár az 1849-es, akár az 1867-es történelmi dátum. Bár találni olyan szempontot, amely alapján az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után előálló irodalmi helyzet, valamint az 1860-as évektől felgyorsuló urbanizációs fejlődést követő kiegyezési intézményesülési folyamatok új korszak kezdődátumaként értelmezhetőek, utóbbi valójában – amellett, hogy a dualizmus korának magyar irodalmi élete kevéssé ismert – semmiképp nem érthető meg az abszolutizmus idejének történései nélkül. Vajon milyen válaszok születnek, ha azt vizsgáljuk időről időre, ki a kapitány a magyar irodalom 19. századi bárkáján, aki képes meghatározni a fejlődésének, változásának irányát?

Szinte lehetetlen elgondolni ma azt a megrázkódtatást és zavarodottságot, amely a magyar irodalomban előállt a szabadságharc lezárulta után.

És folyton-folyvást ordított a’ vész,Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.A’ merre járt, irtóztató nyomábanSzétszaggatott népeknek átkaiSohajtanak fel csonthalmok közől;[…]Most tél van és csend és hó és halál. 

konganak Vörösmarty Mihály szavai az Előszó című versében 1850–1851 telén. Míg a vers értelmezésében a kortársak

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.