Kedves Budapestről kitelepített Sorstársaim, Hölgyeim és Uraim!

A befogadás számunkra legszebb példája a mi kis katolikus Mikófalvánk, ahol, a lakosság egymásnak, de még a tanácselnöknek is, amikor mi kitelepítettek odaérkeztünk „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-al köszönt. Nem sokáig.

Mellékesen megjegyezve ez a falu volt az első Magyarországon ahol Passiójátékot rendeztek 1922-ben a falubeliek szereplésével.

A diktatúra alatt 1951-ben Magyarország 139 helységében, a kulákoknak csúfolt szorgalmas paraszt családokat, a kifosztásuk mellett, arra is kényszeríttették, hogy a Budapestről kitelepítetteket befogadják.

Ezzel is megfélemlíteni, összeugrasztani akarták az osztályidegenné, ellenségé, reakcióssá nyilvánított embereket. Volt ahol sikerült, de nem ez volt a jellemző, hiszen egymásban sorstársakra leltünk az Isteni gondviselés segítségével.

2011-ben, a budapesti kitelepítések 60. évfordulójára, polgári akaratból, mi, akiket 1951-ben Budapestről Mikófalvára és Mezőberénybe telepítettek – a több mint 1000 volt kitelepített nevében, következőket kérnénk a Magyar Államtól.

Állitson emléktáblát, és kezdeményezze annak, helyi ünnepség keretében való kihelyezését a 139 helységbe, a több ezer befogadó család tiszteletére. Az Állam ezzel érzékeltetné polgáraival, hogy megköveti, nemcsak a Budapestről kitelepített családokat, hanem a befogadó, kulákoknak csúfolt szorgalmas paraszt emberek családjait is.

Polgári kezdeményezésre megtalálni 60 év után a befogadó családok még élő tagjait, és felvenni a polgármesterekkel a kapcsolatot 139 faluban, csak kormányzati akarattal lehetséges.

Tisztában vagyunk az ország anyagi helyzetével, de az emléktábla állítására fordított összeg, összehasonlíthatatlanul kisebb, mint amilyen nagy erkölcsi jóvátételt lenne 60. év után a befogadóknak és a kitelepítetteknek.

Mikófalván a még élő kitelepítettek által, a volt kulákoknak csúfolt családok tiszteletére állított emlékoszlop is, ezt példázza. Igen nagy tiszteletnek és szeretetnek örvend a helybeliek és a környékbeliek között.