Kálmán király boszorkányai

Va­ló­ban ilyen ha­la­dó gon­dol­ko­dá­sú lett vol­na Kál­mán ki­rá­lyunk? Va­ló­ban ta­gad­ta vol­na a bo­szor­kány­sá­got, amely az eu­ró­pai kul­túr­kör, az egy­há­zi gon­dol­ko­dás és a hit­vé­de­lem szá­za­do­kon átíve­lő je­len­sé­ge volt?  Alig­ha. A hon­fog­la­lás előt­ti idő­ből szár­ma­zó jö­ve­vény­sza­vunk, a bo­szor­kány ugyanis som­má­san fog­lal­ja ma­gá­ban az ere­de­ti tö­rök je­len­tést, a „nyo­mást” gya­kor­ló li­dér­cet, az ár­tó szel­le­met, il­let­ve a ké­sőbb for­má­ló­dó ke­resz­tény ideo­ló­gia ál­tal de­fi­niált, az ör­dög­gel pak­tá­ló go­nosz sze­mélyt.

Már Szent Ist­ván tör­vé­nyei­ben két bo­szor­kány­tí­pus­ról esik szó, a stri­gá­król és a ma­le­fi­cá­król. A stri­gá­król ren­del­kez­ve („ha va­la­mi bo­szor­kány ta­lál­ko­zik”) azok dol­gát egy­há­zi ügy­nek te­kin­ti, és a pap­ra bíz­za, hogy „böj­töl­tes­se és ok­tas­sa hit­ben; böj­tö­lés után pe­dig men­jen ha­za”. Az a tény, hogy a tör­vény nem ha­tá­roz­za meg, kit is ért­se­nek bo­szor­ká­nyon, azt su­gall­ja, hogy a ma­gyar hit­vi­lág szer­ves ré­szét ké­pe­ző, ál­ta­lá­no­san is­mert je­len­ség­ről van szó. A stri­gá­kat ráadá­sul nem is tart­ja a jog­al­ko­tó túl­zot­tan ve­szé­lyes­nek, csu­pán ideo­ló­giai kép­zés­re szo­ru­ló té­vely­gő­nek. 

Ez­zel szem­ben a ma­le­fi­ca ese­té­ben szük­sé­ges­nek vé­li a meg­ha­tá­ro­zást, amely sze­rint olyan el­kö­ve­tők­ről van szó, „akik bű­báj­jal vagy ör­dön­gös tu­do­mánnyal” mást „eszé­ből ki­for­gat­ni vagy el­vesz­te­ni” ké­pe­sek, il­let­ve jö­ven­dő­mon­dás­ra vál­lal­koz­nak. In­dok­lá­sul a go­nosz­ra hi­vat­ko­zik, aki Is­ten te­remt­mé­nyé­nek ár­tal­má­ra le­het ilyen mó­don, ezért „ta­ná­csi vég­zés­ből […] nagy ret­ten­tő ti­lal­mat” lát szük­sé­ges­nek az ilyen te­vé­keny­sé­gek el­len. Szent Lász­ló a stri­gák bün­te­té­sét a la­tor asszo­nyo­ké­val együtt a püs­pök­re bíz­za. Köny­ves Kál­mán ha­son­ló­kép­pen csu­pán a stri­gák­kal kap­cso­la­tos vizs­gá­la­to­kat til­tot­ta meg, mond­ván: „A bo­szor­ká­nyok­ról pe­dig, mi­vel­hogy nin­cse­nek, sem­mi em­lé­ke­zet ne le­gyen.” Ugyanak­kor a ma­le­fi­cá­kat vi­lá­gi bí­ró­ság elé utal­ta, ez­zel a