Jobboldali radikalizmus a Horthy-korszak első éveiben

A jobboldali radikalimus gyökerei a dualizmus korába nyúlnak vissza, jelentős politikai irányzattá azonban csak az 1918–19-es esztendő következményeképp vált. A Tanácsköztársaság bukása után anarchikus állapotok alakultak ki az országban. A képlékeny és kaotikus viszonyok egyaránt lehetővé tették a békés aranykornak tűnő dualista rendhez való visszatérést, de a politikai-társadalmi-gazdasági rendszer gyökeres átalakítását is. Ezzel magyarázható, hogy 1919 őszén több radikális pártprogram is született. A hatalmat kezükbe vevő ellenforradalmárok jelentős része  – úgy a miniszterelnökké lett Friedrich István, mint a Horthy vezette Nemzeti Hadsereg számos meghatározó alakja – úgy gondolta, hogy az ország 1918 előtti viszonyait meg kell változtatni. Már csak azért is, mert 1918 előtt lehetetlen lett volna, hogy az ekkor meghatározóvá előlépett ellenforradalmi erők irányítsák az országot. Elképzeléseik tehát egyrészt megszerzett pozícióik védelmét, másrészt az ehhez szükséges tömegbázis igényeit szolgálták. 

Az ellenforradalom támogatói között azonban nem csak radikálisokat találhatunk, hanem szép számmal akadtak soraikban a korábbi elitből származó arisztokrata politikusok, de még polgári liberálisok is. 1919 őszén az ellenforradalmárok szélsőjobboldali szárnya volt a leghangosabb, sőt, a legjobb pozíciókkal is ők rendelkeztek. Valójában ez a radikális jobboldal nem volt egységes. Sőt, inkább egyes személyek köré szerveződött, akik bizonyos kérdésekben egymással is vitatkoztak. Politikai tapasztalataik hiányát jól mutatja, hogy titkos szervezeteket és egyesületeket ugyan tudtak alapítani, de a hatalom megtartására képes politikai pártot nem. Hamarosan miniszterelnökük is kiszorult a politikai életből. Ezután sikert lényegében egyetlen esetben tudtak aratni: a numerus clausus törvény keresztülvitelében. 

Átmeneti politikai sikereik addig tartottak, amíg a kaotikus viszonyokat és a Tanácsköztársaság fölötti „győzelem” mámorát kihasználva kezükben tartották az utcát. A jobboldali radikalizmusnak a fegyveres erők körében megnyilvánuló népszerűsége azért volt fontos, mert 1919 őszén ők alapozták meg azt a korhangulatot, melyben a radikális elképzelések egyáltalán képviselhetőnek tűntek. Ezen nézetek terjesztésében pedig a különböző szélsőjobboldali szervezetek és ezek sajtója játszottak jelentős szerepet. Ugyancsak fontos szerep jutott a fővárost elborító plakátjaiknak, valamint gyűléseiknek és tüntetéseiknek. Miután azonban fegyveres alakulataikat a kormány leszerelte, a hatalom ismét azok kezébe került, akik a politika művészetében voltak jártasak.