rubicon

Jean-Paul Marat születése

1743. május 24.
lock Ingyenesen olvasható
2 perc olvasás

Híres forradalmár, francia politikus, a jakobinusok egyik legradikálisabb vezetője, a forradalmi terror és diktatúra lelkes szószólója volt Marat, akit jellemzett még a bámulatos kitartása és szorgalma, amely miatt csaknem halálra dolgozta magát csak azért, hogy a Francia Akadémia bevegye tagjai közé.

Jean-Paul Marat, a francia forradalom legnépszerűbb újságírója 1743-ban született, a svájci Boudryban. Szegény kispolgári családból származott, kemény munkával küzdötte fel magát a társadalmi ranglétrán. Hollandiai és angliai utazásai után egy időre Londonban telepedett meg (1765–1777), s egy skót egyetem az orvostudomány doktorává avatta. Párizsba visszatérve 1777-től 1783-ig Artois grófja, a királyi öccs testőrségének orvosa volt. Ezután filozófiai, jogi, politikai és fizikai tanulmányokat írt, de nagy csalódására nem sikerült bejutnia a Tudományos Akadémia tagjai közé. 

A forradalom kirobbanásakor napilapot indított L’Ami du peuple (A nép barátja) címmel. A módos, előkelő orvosból hamarosan szegény, elhanyagolt külsejű újságíró lett. Radikális politikai lépéseket és népjóléti intézkedéseket követelt, de a tulajdont nem támadta. Lapja sikerét a szegények iránti őszinte együttérzésének, erőteljes, indulatos újságírói stílusának és mélységesen gyanakvó természetéből fakadó állandó vádaskodásának köszönhette. A népi mentalitással azonosulva minden gazdasági vagy politikai nehézséget rosszindulatú összeesküvők aknamunkájának tulajdonított. Sorra megtámadta a forradalom első éveinek vezető politikusait, és véres megtorlásokra szólította fel olvasóit. Több elfogatóparancsot adtak ki ellene, s többször bujkálni kényszerült. Előbb demokratikus reformokat követelt, majd 1791-től egy ideiglenes diktátor kinevezésére szólította fel a népet. Valószínűleg saját magát tartotta legalkalmasabbnak e szerepre.

A királyság 1792-es megdöntése után az új hatóságok elismerték érdemeit, a kommün neki adta a királyi nyomda gépeit, meghívta felügyelő bizottságába és a Nemzeti Konvent képviselőjévé választották. A szeptemberi mészárlásokat helyeselte, de közvetlen szerepe nem volt az eseményekben. A Konventben a radikális Hegypárt tagja és a mérsékeltebb Gironde támadásainak állandó céltáblája lett. 

A király halálára szavazott, támogatta a forradalmi kormányzat kiépítésére irányuló intézkedéseket, de szembeszállt a szélsőséges „veszettek” mozgalmával. A Gironde 1793 áprilisában a forradalmi törvényszék elé állította fosztogatásra és gyilkosságra való bujtogatás vádjával, de felmentették. A nép megkoszorúzta, s diadalmenetben vitték vissza a Konventbe. Vezető szerepet játszott az 1793. június 2-i felkelésben, amelynek során a Gironde vezetőit kizárták a Konventből. 

Bőrbetegsége és tüdőbaja miatt egyre ritkábban látogatott el a Konventbe, politikai befolyása is csökkent, s közeli halála minden bizonnyal hidegen hagyta volna kortársait, ha egy látványos merénylet nem avatja a forradalom mártírjává. Egy Caenből érkező lány, Charlotte Corday, aki elhitte a Gironde vádjait Marat ellen, felkereste, és 1793. július 13-án leszúrta az ekcémája miatt kádjában ülő újságírót. Nagyszabású temetési ünnepségekkel búcsúztatták, országszerte emlékműveket emeltek a tiszteletére, sajátos népi Marat-kultusz bontakozott ki, s földi maradványait 1794. szeptember 21-én a Panthéonba vitték. (Csak fél évig maradtak itt.)

Kik képviselték Marat-hoz hasonlóan azt az elvet, hogy a demokráciát diktatúrával kell előkészíteni? Kik voltak az első hivatásos forradalmárok? És kik fedezték fel a felszabadítandó proletariátust? 

A válaszokért keresse fel a szerző „Proletárdiktatúra vagy kommunista diktatúra?” cikkét.

103 cikk ezzel a kulcsszóval