Huszár Gál perbe fogása és kiközösítése

1552 szeptemberében – miközben hatalmas török sereg vette ostrom alá Eger várát – az ország nyugati végén, a Pozsonyhoz közeli Vízkelet községben egy magyar prédikátor buzgón hirdette a lutheri reformáció tanait. A lelkészt Huszár Gálnak hívták, s Krakkóban végzett tanulmányai után kapott plébánosi kinevezést a községbe, ahol a reformáció hívévé szegődött Thurzó család pártfogását élvezve fejthette ki hatásos tevékenységét. De nem sokáig. A lutheri tanok ellenségei ugyanis feljelentéseket küldtek Újlaki Ferenc győri püspöknek, királyi helytartónak, miszerint a vízkeleti plébános „mint a keresztény egyház üszkösödő tagja, eretnek fertelmet tanított és terjesztett”.

Az „eretnek tanok” terjesztése súlyos vádnak minősült abban a korban, amelyben általános volt a felfogás, hogy csakis egyetlen út vezethet az üdvösséghez, csakis egyetlen egyház lehet az igazi. 1523. április 24-én a budai országgyűlésen elfogadott 54. törvénycikkely azt is kimondta, hogy a lutheránusokat és pártfogóikat fő- és jószágvesztéssel kell sújtani, majd egy évvel később sor is került egy „eretnek” igehirdető megégetésére. Nagyszebenben a királyi biztosok Luther könyveit égették el nyilvánosan, 1525-ben a rákosmezei országgyűlés pedig egyenesen a lutheránusok megégetését rendelte el. Igaz, a mohácsi katasztrófa és a katolikus egyházszervezet szétzilálódása lehetetlenné tette e