Hungária és a sárkány

Az 1918–1919-es vértanúk emlékműve egy úgynevezett kenotáfium volt, azaz a görög eredetű kifejezés szó szerinti fordítása alapján: üres sír. Ilyesfajta szimbolikus nyughelyet egy konkrét személynek vagy jellemzően inkább emberek egy bizonyos csoportjának volt szokás állítani, olyanoknak, akiket a valóságban máshol vagy esetleg sehol sem temettek el. A budapesti emlékmű sokszor kritika tárgyává tett formai megoldása – a vaskos kőpillér és a tetejére helyezett koporsó – az ókori eredetű típus I. világháborút követő londoni újjáélesztéséből eredeztethető. 

Londonban az 1919 júliusában tartott győzelmi menet útvonalán, a Whitehallon a harcokban elhunytaknak való tisztelgés helyéül állították fel a Sir Edwin Lutyens tervezte, máig is egyszerűen Kenotáfiumként (The Cenotaph) ismert emlékművet. A népszerűsége miatt 1920-ban tartósabb anyagokból újraépített, jelképes sír másolatai utóbb a Brit Birodalom több városában is feltűntek, és maga a típus a világháborús áldozatoknak való emlékállítások kedvelt szobrászati megoldásává vált.

Nem ismert, hogy az 1918–1919-es magyarországi események során elhunytak iránti tiszteletadás kifejezésére kitől származott a kenotáfium ötlete, azonban a sajtóban 1929 januárjában közölt gipszmakett már ezt a formát mutatta, miként a végül megvalósult emlékmű is. A brit példához képest eltérés, hogy a szarkofág alatti pillér két hosszanti oldalára egy-egy figurális ábrázolás is került: Hungária alakja az Országház felé, míg a bolsevizmust jelképező sárkányt legyőző férfialak a Szabadság tér felé néző oldalra. Az emlékművet az utca szintjétől elemelő három lépcsőfokos posztamens, valamint a kőpillér építészetileg semleges megfogalmazásúak voltak, jellegüket és az egész tömeget mindössze néhány ív gazdagította. Ezt egészítette ki az alkotói szándék alapján