Gróf Széchenyi Viktor

Szé­ché­nyi Vik­tor gróf 1871. ok­tó­ber 10-én Po­zsony­ban szü­le­tett Szé­ché­nyi Dé­nes és Ho­y­os Má­ria ne­gye­dik, leg­ki­sebb fia­ként. A bu­da­pes­ti pia­ris­ta gim­ná­zium és a mor­vaor­szá­gi Fe­hér­temp­lom lo­vas­sá­gi ha­dap­ród­is­ko­lá­já­nak el­vég­zé­se után, 19 éve­sen a Vil­mos csá­szár­ról el­ne­ve­zett, 7-es hu­szár­ez­red­ben szol­gált, majd a lovas test­őr­ség­hez ke­rült. Fő­had­nagy­ként rö­vid ideig Ot­tó fő­her­ceg (IV. Ká­roly ki­rály ap­ja) szol­gá­lat­te­vő ka­ma­rá­sa volt. 1897-ben fe­le­sé­gül vet­te Le­de­bur-­Wi­cheln Ka­ro­li­na gróf­nőt. Há­zas­sá­guk­ból négy, fel­nőtt­kort megért gyer­mek szü­le­tett: Zsig­mond, a vi­lág­hí­rű va­dász-író, s há­rom leány, Sa­rol­ta, Ir­ma és Már­ta. Gya­ra­po­dó csa­lád­ja irán­ti apai-fér­ji kö­te­les­sé­gei kész­tet­ték ar­ra, hogy a ka­to­nai pá­lyát el­hagy­va csa­lá­di bir­to­kán, a Szé­kes­fe­hér­vár­hoz kö­ze­li Sár­pen­te­lén te­le­ped­jék le. 

A fiatal főúr magyar díszruhában Uher Ödön császári és királyi fényképész 1905 körül Buda­pesten készült felvételén

A rend­kí­vül moz­gé­kony, ér­dek­lő­dő fő­úr ha­ma­ro­san be­kap­cso­ló­dott a vár­me­gyei, or­szá­gos po­li­ti­kai élet­be. Fon­tos­nak tar­tot­ta a ha­gyo­má­nyok ápo­lá­sát, ősei éle­té­nek megis­me­ré­sét, ezért a csa­lád­tör­té­ne­ti mun­kák tá­mo­ga­tá­sa mel­lett egyik fő szor­gal­ma­zó­ja volt csa­lád­tag­jai nagy­cen­ki sír­kert­je lét­re­ho­zá­sá­nak. Rend­sze­re­sen részt vett a fő­ren­di­ház ülé­sein. 1902-ben meg­vá­lasz­tot­ták az Or­szá­gos Tűz­ol­tó Szö­vet­ség el­nö­ké­nek, ezt a tiszt­sé­get egé­szen 1931-ig ő töl­töt­te be. 1904-ben vá­lasz­tot­ták elő­ször Fe­jér me­gyé­ben a mó­ri ke­rü­let or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­jé­nek. 1906 áp­ri­li­sá­tól 1917 jú­liu­sáig, majd 1926 de­cem­be­ré­től 1939-ig Fe­jér vár­me­gye és Szé­kes­fe­hér­vár fő­is­pán­ja volt. Ér­dek­lő­dé­sé­nek meg­fe­le­lően ak­tív tag­ként részt vett a szé­kes­fe­hér­vá­ri Mú­zeum Egye­sü­let mun­ká­já­ban, tag­ja volt a Vö­rös­mar­ty Kör­nek. 

Viktor gróf kisgyer­mekként Kozics Ede pozsonyi fotográfus műtermében