Fenntarthatóság és tervszerűség a magyar vadgazdálkodásban

Az utób­bi év­ti­ze­dek so­rán a va­dál­lo­má­nyok­kal va­ló gaz­dál­ko­dás­ban is egy­re erő­sebb igénnyé vált az öko­ló­giai el­vek és is­me­re­tek al­kal­ma­zá­sa. Ma a va­dál­lo­mányt olyan vé­ges kész­le­tű, megújít­ha­tó ter­mé­sze­ti erő­for­rás­ként ke­ze­lik, amely­nek megőr­zé­se és tar­ta­mos, bölcs hasz­no­sí­tá­sa az alap­ve­tő cél. A ma vad­gaz­dál­ko­dá­sá­nak és va­dá­sza­tá­nak más fel­té­te­lek és kö­rül­mé­nyek kö­zött kell dol­goz­nia, mint né­hány év­ti­zed­del vagy száz év­vel ezelőtt. Az el­múlt mintegy négy év­ti­zed­ben a vi­lág­ban és ná­lunk is meg­vál­to­zott a ter­mé­szet­hez va­ló vi­szony, a ter­mé­sze­ti erő­for­rá­sok hasz­no­sí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­zet­rend­szer. Új kulcs­sza­va­kat és fo­gal­ma­kat kel­lett meg­ta­nul­ni, mint „bio­ló­giai sok­fé­le­ség”, „fenn­tart­ha­tó hasz­no­sí­tás”, „fenn­tart­ha­tó fej­lő­dés”, „öko­szisz­té­ma-me­nedzs­ment” és má­sok. Sok­szor fel­me­rül azon­ban a kér­dés, hogy mennyi­re újak ezek a fo­gal­mak, és tény­leg nin­cse­nek-e tar­tal­mi előz­mé­nyeik szak­mánk­ban?