rubicon

Erdélyi magyar civilek elhurcolása

22 perc olvasás

Az 1989-es rendszerváltást követően a társadalomban már csak búvópatakszerűen élt tovább az egykori szovjet fogság emléke, s az 1990-es évek nagy társadalmi és gazdasági változásai háttérbe szorították az addig amúgy is agyonhallgatott múltat. Napjainkra már felnőtt egy olyan új generáció, amelynek jóformán semmilyen kapcsolata nincs a közelmúlt e félárnyékban rekedt szegmensével. Ezt érzékelve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara nagyszabású projektek megvalósításába kezdett. Ennek fő célja a szovjet fogság tényének visszaemelése az erdélyi magyarság és a még megmaradt kisszámú romániai szász és sváb közösség kollektív emlékezetébe. A hagyományos történészi munka mellett kísérletet tettünk a szovjet fogság megmaradt tárgyi emlékanyagának összegyűjtésére is. Cikkünk illusztrációi e kollektív tragédia emléktárgyaiból a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán létrehozott különleges, múzeumi jellegű gyűjteményből származnak.

A szovjet fogság és különösen a polgári lakosság jogtalan elhurcolása a kommunizmus 1989-es bukásáig tabutémának számított minden „baráti szocialista államban”. Pedig igazi közép-európai történet ez, hiszen a régió mindegyik országa megszenvedte a szovjet elhurcolásokat a második világháború utolsó szakaszában. A történelmi kontextusból adódóan a németek voltak a legnagyobb számban szenvedő alanyai a történteknek, de hasonlóképpen nagy arányban estek fogságba lengyel és magyar civilek is. A legfrissebb történészi kutatások már 800 000 főben állapítják meg a második világháború idején szovjet fogságba került magyarok számát. Ez az akkori Magyarország 1941-es népszámlálási adatok szerint 14 683 323 főt kitevő összlakosságához mérten hatalmas arány! Kijelenthető, hogy az ország

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.