Egyházfő és/vagy államfő

Miu­tán a csá­szá­rok vég­leg el­köl­töz­tek Nagy Kons­tan­tin új városába, a ró­mai püs­pök lett a leg­főbb hű­bér­úr az Örök Vá­ros ha­tá­rá­ban. A ko­ra kö­zép­kor év­szá­za­dai­ban erő­sö­dött meg a hatalma, ame­lyet név­le­ge­sen a tá­vo­li bi­zán­ci ural­ko­dó ne­vé­ben gya­ko­rolt, de a kez­det­ben ba­rá­ti, majd el­len­sé­ges lon­go­bárd királyok­kal szemben már ma­gá­nak kel­lett meg­vé­del­mez­nie. 

II. Ist­ván pápa még nem is­mer­het­te az anek­do­tát a mór vi­téz­ről, aki ál­lí­tó­lag a kard­ja hosszát becs­mér­lő spa­nyol lo­vag­nak így fe­lelt: „Majd meg­tol­dom egy lé­pés­sel!” De így cse­le­ke­dett, ami­kor át­kelt az Al­po­kon, és se­gít­sé­get kért Kis Pi­pin frank ki­rály­tól. A jól meg­vá­lasz­tott szö­vet­sé­ges se­gí­tett is, és a vissza­fog­lalt te­rü­le­tek­ből Ró­ma tá­gabb kör­nyé­két (du­ca­tus), Ra­ven­na vi­dé­két (exarc­há­tus), va­la­mint né­hány fon­tos Ad­ria-par­ti vá­rost (Pen­ta­po­lisz: An­co­na, Ri­mi­ni, Fa­no, Pe­sa­ro, Si­ni­gag­lia) 756-ban ün­ne­pé­lye­sen az egy­ház­fő­nek ado­má­nyo­zott. 

Ha­gyo­má­nyo­san in­nen szá­mít­juk a szu­ve­rén és füg­get­len egy­házi ál­lam meg­szü­le­té­sét.