Egy krakkói pofozkodás szomorú következményei

Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy a középkorban a nemesség olyan privilegizált és zárt osztályt alkotott, amely az összes többi társadalmi réteggel szemben abszolút előjogokat élvezett. A középkor joggyakorlata a legtöbbször alátámasztotta ezt az általános felfogást, s a nemesi gondolkodásmód és mindennapi viselkedésforma ennek az öntudatnak és magabiztosságnak a jegyében alakult. A szomszédos Lengyelország története is számos érdekes és a mieinktől nem sokban különböző esetet mutat fel ennek illusztrálására. Talán a leghírhedtebb história Andrzej Têczyñski krakkói meggyilkolása és az azt követő rettenetes bosszúállás.

1461. július 16-án Klemens krakkói fegyverkovácsnál megjelent Rabsztejn sztarosztája, a nagy hatalmú nemesúr, Andrzej Têczyñski, hogy elvigye a javításra leadott páncélját. Érdekes, hogy a „nagy zászlótartó” (wielki chorlgiewny) nem egy szolgáját küldte el a fegyverderékért, hanem maga akart meggyőződni a páncél állapotáról. Ezt talán az is magyarázza, hogy a főúr késésben volt, már jelentkeznie kellett volna a király táborában. A fegyverkovács azonban, úgy látszik, nem készült el a javítással, netán túl magas árat kért munkájáért, s az amúgy is ideges arisztokrata mérgében felpofozta a mestert. A dolognak azonban folytatása is lett, most már kint az utcán. Szó szót követett, s Têczyñski a fiával és a szolgáival együtt úgy helybenhagyta a páncélgyártót, hogy azt ájultan vitték haza. Mai ésszel meggondolva talán kissé érthetetlen, hogy a súlyos kalapácsot kezelő mesterember, akit nyilván nem akármilyen fából faragtak, nem mert visszaütni. A középkori alá-fölérendeltség tudata azonban nyilván működhetett benne, s tisztában lehetett annak a következményeivel, mi lenne, ha visszaütne.

A városi polgárok egy része bosszút akart állni polgártársuk megaláztatásáért. A városi jogok megsértésének fogták fel azt, hogy egy nemes – tehát aki nem tagja a városi közösségnek, a civitasnak – önbíráskodást gyakorol a város területén, ahol a városi tanács dönt peres ügyekben, s a legfelsőbb bírói fórum maga a király. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Krakkó polgárai ekkor még jelentős részben német ajkúak voltak.

A hirtelen haragú, magabiztos nemesúrból csakhamar üldözött lett. Ő is tudta, hogy a város nem igazán az ő területe. A város mellett emelkedő királyi palotában, a Wawelban is tudomást szereztek az eseményről. A királyné megüzente Têczyñskinek, hogy jöjjön fel a várba, hiszen az nem tartozik a város fennhatósága alá. A főúr azonban, nem tudni miért, nem vette igénybe a biztonságos helyet. Talán már nem volt tanácsos végigmennie a hosszú Grodzka utcán, mely a piactértől