„Amihez csak hozzányúlt, az örök érvényű szépséggé változott. Legyen az felboncolt koponya, egy fűszál szerkezete, az izmok anatómiája: mindent örökké eleven értékké alakított a vonal és a fény-árnyék iránti ösztönös érzékével, és mindezt kifejezett szándék nélkül, hiszen ezeknek a varázslatos vázlatoknak a nagy részét csak úgy odavetette, tudományos spekulációinak illusztrálására, amelyek az adott pillanatban egész szellemét lekötötték.” (Bernard Berenson)
Körülötte mindmáig nem csitultak el a viták, mindmáig kutatják, miként valósult meg benne mindaz, amit tudománynak és művészetnek, egyszóval Leonardónak nevezünk. Autodidakta volt. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – rendkívül igényes, mindig elégedetlen, és akárcsak Faust, az örök tervezés útvesztőjében kalandozott. Ezért van az, hogy oly kevés a befejezett leonardói művek száma, és oly sok a befejezetlen mű, a töredék. Tudományos és művészeti érdeklődése és sokoldalúsága valósággal páratlan. Egy mindent átfogó szellemű, univerzalitásra törekvő alkat ő. Benne valóban megtestesült a kor ideálja, a homo universalis.
Leonardo inkább az iszonyatos talentumot hordozta magában, de elgondolásainak technikai megvalósulása sokszor bizony évszázadokat váratott magára. Ezért van az, hogy kora és a későbbi korok tudományának és technikájának tényleges fejlődéséhez csak igen
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
