Buda-Déltől Recskig

Az internálás, más néven rendőrhatósági őrizet alá helyezés államigazgatási kényszerintézkedés. A hatalom azért alkalmazta ezt az eljárást, hogy „kivonja a forgalomból” a társadalom azon tagjait, akiket az érvényben lévő törvények szerint és az elégtelen bizonyítékok alapján nem tudnak bíróság elé állítani, illetve elítélni. Az internálást minden előzetes vizsgálat nélkül, politikai megítélés alapján közvetlenül hajtatták végre az erre kijelölt karhatalmi szervvel. Az internálás időtartama legalább 6 hónap, legfeljebb 24 hónap lehetett. Kezdetben a felülvizsgálatokat a fővárosban hathavonta „végezte el” az erre kijelölt, általában háromtagú bizottság, vidéken pedig a különböző vármegyékbe kijelölt és kiküldött miniszteri biztosok. Ahogy aztán a diktatúra folyamatosan kiépült, úgy tűnt el a felülvizsgálat metódusa, 1950-től pedig nem is foglalkoztak vele.

Az MDP Központi Vezetőségének döntése alapján az ÁVH irányítása alatt nyílt meg 1950. július 19-én a recski titkos internáló- és kényszermunkatábor, majd 1951 februárjában a tiszalöki, 1951 októberében pedig a kazincbarcikai internálótábor. Ezekhez a legújabb kutatások szerint csatlakozott még a bernátkúti és a sajóbábonyi internálótábor üzemeltetése és felügyelete. Az internálótáborokon kívül az ÁVH kezelésébe kerültek büntetés-végrehajtási intézmények is. Ezek közé tartozott a budapesti Mosonyi utcai Állambiztonsági Fogház (a régi Toloncház) 1950 novemberétől, a Gyűjtőfogház és a váci börtön pedig 1950 márciusától. A Mosonyi utcai Állambiztonsági Fogházban és a váci börtönben alakítottak ki rabkórházat, ahová többek között az internáló- és munkatáborokból szállították be kezelésre a rossz állapotban lévő internáltakat 1950–1953 között.