rubicon

Bírósági szervezet a késő középkori Magyarországon

17 perc olvasás

Jó százötven éves múltra tekint vissza az a szokás, hogy a hatalom ágait, a hatalmat gyakorló szervezeteket táblázatokban ábrázoljuk. Így van ez a bíróságokkal is. Egy ilyen ábráról a legfelső jogszolgáltató szervtől kezdve a legalsó fokú törvényszékig bezárólag az egész rendszer alá-fölé rendeltségi viszonyai leolvashatók. 

Lehetetlen feladat azonban efféle táblázatot készíteni bármelyik középkori ország bíróságairól. A jogkörök itt ugyanis nem alá- és fölérendeltségben, hanem egymás mellett érvényesültek, a társadalom rendjei bizonyos ügyeikkel az egyik, másokkal másik bírósághoz fordultak,ráadásul a középkorban ismeretlen volt a fellebbezések ma megszokott rendszere is.

Nem kivétel ez alól Magyarország sem. Itt az Árpád-ház kihalása és az utána következő két évtizedes zavaros idők nem rombolták szét az ország kormányzatát. Az 1320-as évek elején beköszöntő belső békében nem alkottak új szerveket, a régieket működtették régi-új emberekkel. Az Anjou királyok alatt az utolsó Árpádoktól örökül kapott bíróságok osztottak igazságot. 

Külföldiek számára a kúria szó a legfelsőbb pápai törvényszéket jelenti,

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.