Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázzák

Báthory István 1533-ban született a család szilágysomlyói ágában. Felmenői között korábban Erdély vajdai tisztségét betöltő személyt is találunk, így neve jól csengett a Kárpát-medencei arisztokrácia körében. Fiatalon árvaságra jutott, ezért Váradi Pál esztergomi érsek a bécsi udvarba küldte, hogy katolikus hitben együtt nevelkedjen a Habsburg család gyermekeivel. 1556-ban, 23 évesen hazatért Erdélybe és a fiatalkorú János Zsigmond és édesanyja, Jagelló Izabella özvegy királyné szolgálatába állt. Ennek is köszönhetően 1559-ben váradi főkapitány lesz, majd a keleti országrész királyának, János Zsigmondnak az egyik legfőbb tanácsadója. Főkapitányként és János Zsigmondhoz lojális katonatisztként a kettős királyság időszakában gyakran háborúzott a határvidéken. A polgárháborúnak is köszönhetően lehetősége nyílt családja szatmári birtokainak visszaszerzésére. A király megbízásából Báthory István több alkalommal járt követségben a bécsi császári udvarban, mígnem 1565 nyarán I. Habsburg Miksa (1564–1576) császár és király börtönbe nem vetette. A kétéves fogságból a Porta Bécsnek címzett ultimátuma szabadította csak ki. Innentől datálhatjuk Habsburg-ellenességét, ami abban is megnyilvánult, hogy bár neveltetésének hála jól tudott németül, többé nem szólalt meg ezen a nyelven.

Erdély fejedelme

Az 1570-ben megkötött speyeri egyezmény alapján János Zsigmond lemondott a magyar királyi címéről, cserébe megszülethetett a Habsburgoktól független Erdélyi fejedelemség. Az uralkodó 1571-es váratlan halála nyomán az erdélyi rendek Báthoryt kérték fel Erdély fejedelmének, akit II. Szelim török szultán (ur. 1566–1574) athnaméja is támogatott. A gyulafehérvári országgyűlés 1571. május 25-én Báthory Istvánt egyhangúlag Erdély fejedelmévé választotta.

Időközben a térség uralkodói között újabb, nem várt konfliktuszóna volt kialakulóban, mert Lengyelországban 1572-ben kihalt a Jagelló-család. Több jelölt között indult meg a versengés a lengyel trónért, de közülük is kiemelkedett három: I. Habsburg Miksa német császár nyugatról, kelet felől IV. Rettegett Iván (1547–1584) orosz cár és délről Báthory István (1571–1586) erdélyi fejedelem.  

A Habsburg uralkodó magyar riválisa ellen Bekes Gáspárt küldte háborúba, hogy az fegyverrel üsse ki a jelöltek közül és vegye el tőle erőszakkal Erdélyt, de 1575. július 8-án a kerelőszentpáli csatában Báthory győzelmet aratott. Ez a katonai siker és a lengyel köznemesség elsöprő szimpátiája megnyitotta az utat számára a lengyel trón felé. 

A királyválasztás

A lengyel rendek a királyválasztás kapcsán igencsak megosztottak voltak. Több körben egyeztettek és szavaztak a jelöltekről a szejmben. A markáns törésvonal az arisztokrácia és a köznemesség között alakult ki. Miksát akarta a főnemesség (panok) többsége, de a köznemesség (slachta) Báthory mögé sorakozott fel, hiszen egy Habsburg uralkodó az oszmánokkal szembeni azonnali háborút hozta volna Lengyelországra. Ezenkívül egyedülálló férfiként csak Báthory István volt alkalmas jelölt arra, hogy az utolsó Jagelló „lányt”, az ötvenéves Annát feleségül vegye. A „kettős királyválasztás” végül azon dőlt el, hogy az egyik lengyel küldöttség gyorsabban ért Erdélybe, mint a Miksa-párti Bécsbe. Báthory István 1576. február 8-án találkozott a lengyel szejm követeivel a medgyesi országgyűlésen, és rövid tárgyalást követően el is fogadta leendő országa koronázási feltételeit. 

A koronázási szertartáson a litván főnemesség távolmaradásával tüntetve nem támogatta Báthory trónra lépését. A koronázó gnieznói érsek, Jakub Uchanski Miksa-párti lévén nem vett részt a krakkói szertartáson, ezért végül a kujáviai püspök, Stanislaw Karnkowski lett a szertartás celebránsa. „Foglald el Isten által neked adott trónodat, Isten szilárdítsa meg hatalmadat, erősítse uralkodásodat!” – ezekkel a szavakkal invitálta a koronázópüspök az új királyt a trónra. Egy keddi napon, 1576. május 1-jén ünnepélyes szentmise keretében a Wawelban koronázták lengyel királlyá Báthory Istvánt. Ezzel a közjogi aktussal egy új közép-európai perszonálunió jött létre Lengyelország és az Erdélyi Fejedelemség között. 

„Nem juhakolban, hanem palotában, szabad emberként születtem és nevelkedtem. A szegénység sem hozott ebbe az országba, mert mindig volt mit ennem és magamra öltenem. Ezért szeretem és megvédem a szabadságomat. Isten akaratával ti választottatok királyotokká. Kérésetekre és sürgetésetekre jöttem ide. Ti tettetek a fejemre koronát. Így hát királyotok vagyok, nem faragott vagy festett báb. Uralkodni és parancsolni akarok, és nem tűröm, hogy tanítóim legyetek!” Így kelt ki magából Báthory István az első általa elnökölt országgyűlésen, ahol a lengyel rendek újdonsült királyaként igyekezett magához ragadni a kezdeményezést. Az uralkodó intézkedései a két országban hasonlóak voltak. Mind Erdélyben, mind Lengyelországban a központi hatalom növelését, a pénzügyek centralizálását, az adománylevelek felülvizsgálatát igyekezett végrehajtani. Új országában, Lengyelországban a helyzetét nehezítette az elődje, III. Henrik által elfogadott, hírhedt ún. liberum veto, amely később anarchiába sodorta a lengyel államot. Személyes súlyát azzal is erősíteni próbálta, hogy székhelyét Krakkóba helyezte át, miközben Erdélyben a fejedelmet öccse, Báthory Kristóf képviselte. Katolikus uralkodóként a korban szinte egyedülálló módon a vallási türelem jellemezte. Mindkét országban hozott létre oktatási intézményeket, így 1579-ben a vilniusi egyetemet, majd 1581-ben Kolozsváron a jezsuita kollégiumot.

Győztes hadvezér

Külpolitikájában mind a törökkel, mind a Habsburgokkal békére törekedett. Ennek a koronázáskor vállalt egyik feltétel állhatott a háttérben: ígéretet tett arra, hogy az Oroszország által korábban elhódított balti területeket visszaszerzi Lengyelország számára.

A lengyel vágyak teljesítéséhez a különleges önállóságot élvező helyi nemességtől kevés segítséget kapott. A király így zömmel a hajdúkra, valamint a Bekes Gáspár és Székely Mózes vezette erdélyi csapatokra támaszkodva indította meg balti hadjáratát 1579-ben. Báthory István felkészülten érkezett a határra, ezért az általa megkezdett háború rendkívül sikeresnek bizonyult. A három év alatt biztos vereség szélére sodródó cár diplomáciai cselhez folyamodott, azzal hitegetve XIII. Gergely pápát (1572–1585), hogy Báthory támadása akadályozza Oroszország csatlakozását a katolikus egyházhoz. A pápa nem szalaszthatta el a legnagyobb ortodox állam megtérési ajánlatát, ezért a szentatya 1582-ben békére szólította fel Báthoryt. Az így létrejött egyesség során a lengyelek visszaszerezték Livónia jelentős részét, aminek révén Lengyelország a Baltikum legbefolyásosabb hatalmává vált.

A király terve a közép-európai lengyel–litván nagyhatalom megszervezése volt. Ebből kiindulva Erdély kellő támogatást kapott volna nemcsak a Porta, de a Habsburgok visszaszorítására is, és esély nyílt volna Magyarország egyesítésére. A grandiózus tervbe azonban beleszólt a sors, Báthory István 53 évesen, 1586. december 12-én váratlanul meghalt Grodnóban.

Hogyan lett Báthory egyik legfőbb hazai ellenségéből, Bekes Gáspárból az egyik legsikeresebb hadvezére a lengyel királynak? Mi állhat amögött, hogy a lengyelek mindmáig a legnagyobb tisztelettel emlékeznek Báthory István alakjára? És milyen távlati céljai lehettek Közép-Európában és azon belül Magyarországon?

Fedezze fel a válaszokat kapcsolódó cikkünkben! Nagy László: Báthory István https://rubicon.hu/cikkek/bathory-istvan