Báthory István

Báthory István alakja a magyar történeti köztudatban mindmáig amolyan „történelmi félárnyékban” van. Korábban ezt a katolikus, de Habsburg-ellenes uralkodót nem favorizálta sem az úgynevezett „protestáns-kuruc”, sem a „katolikus-labanc” történetírói irányzat. Az 1945 utáni magyar történeti irodalom viszont azért hallgatott róla „szemérmesen”, mert erdélyi fejedelemként nem vezetett Habsburg-ellenes támadó háborút, lengyel királyként folytatott igen eredményes háborúja viszont – amely kétszáz évre megállította az Orosz Birodalom nyugati terjeszkedését – aktuálpolitikai aggályokat szült. Szekfű Gyula szerint viszont Báthory István volt az első magyar történelmi személyiség, aki „az erdélyi–magyar–török probléma történetfilozófiáját végiggondolta”, s aki „világosan felismerte, hogy a magyar sors nem szorítható be Erdély szűk kereteibe, melyeket különben is akkor tép szét a szultán, amikor akar.” Ma már talán megkockáztatható – erdélyi és lengyelországi munkásságát egyaránt mérlegre téve –, hogy ő volt a legnagyobb magyar a török hódoltság korában.