Az utolsó aranykor

Az ország kormányzati-politikai központja 1920-tól ismét – s a dualizmus korától eltérően már ténylegesen is – a budai Vár lett. A főváros legkonzervatívabb városrésze; egyházi és világi főméltóságok régi letelepedési helye, amelynek külső képét és összhatását – a Királyi Palota 1905-ben befejeződött jelentős kibővítése után – szerették volna mindenben megőrizni. A magyar társadalom töredéke, ám meghatározó része élt a környéken, a fontos politikai döntések is többségében itt születtek. A Várnegyedben működött a miniszterelnökség, a honvédelmi és a külügyminisztérium, valamint  a lengyel, a né­met, a portugál és a vatikáni követség, továbbá a Szent János Lovagrend székhelye is volt. 1920. április 1-jétől szintén a palotában lakott az akkor pontosan egy hónappal korábban kormányzóvá megválasztott Horthy Miklós. Ő volt az egyetlen vezető, aki az ellenforradalmi rendszer ne­gyed­századában mindvégig megtartotta tisztségét, irányító szerepet játszva, viszonyítási alapot jelentve a magyar politikában.