Az utazó Róma

Róma – előbb városállami kereteiből kilépve, majd pedig imperium Romanummá nőve ki magát – elsősorban arra tett kísérletet, hogy a már ismert, mások által kifürkészett földeket vegye birtokába. Róma számára nem az volt a megtisztelő, ha polgárait a határokon messze túl idegenként megbámulták, sokkal inkább az, ha az idegen népek követei járultak hódolattal Róma elé, leróva tiszteletüket annak a hatalomnak, mely létében és egész működésével a világmindenség, az orbis terranum békéjét kívánta megvalósítani: a híres pax Romanat.

Tudjuk azonban, hogy magánemberként a római kereskedők is elvetődtek messze földre. A Kr. u. 2. század derekán még Kínába is eljutottak, ahol „Antun császár”  embereinek adták ki magukat, anélkül, hogy erről a Római Birodalom hatalmi szinte tudomást vett volna.

A római hódítás nyomán kialakuló előbb egyszerű, majd gondosan kiépített itáliai, illetve birodalmi úthálózatot sokan úgy tekintették, mint amelynek alapvetően katonai célja volt. Ez tette ugyanis lehetővé a katonai erők gyors átcsoportosítását, felvonultatását, s így a meghódított területek biztos féken tartását, de újabb vidékek leigázását is. A valóság azonban ennél bonyolultabb. Az utakon a túlnépesedett Róma föld nélkül maradt polgárai is elindultak, hogy a felállított új coloniákban, gyarmatvárosokban birtokba vegyék a nekik juttatott