rubicon

„Az idegen urainknak kezekben az üstökünk”

8 perc olvasás

Kié volt Sárvár, hova tartozott Rimaszombat, melyik hatalomhoz kötődött Nagykőrös a részekre szakadt Magyarországon? Hogyan tudta magát a kor farkastörvényeinek ellenében átmenteni Gyöngyös vagy Debrecen?

E vészterhes korszakban a hatalmi viszonyok végzetesen összekuszálódtak, s a városoknak szolgálniuk kellett mindenkit, aki erre rá tudta kényszeríteni őket.

Magyarország a 16-17. században két agresszív nagyhatalom küzdelmének szorításába került. Nemcsak a meg-megújuló háborúk idején vált hadszíntérré, az maradt a hivatalos békeévtizedekben is, s ez az ország lakosainak sorsa – és témánk – szempontjából még fontosabb is. A várháborúkat lezáró drinápolyi békével a harcoló felek nemcsak azt ismerték el, hogy elégséges katonai erő híján nem bírnak egymással, hanem abba is beletörődtek, hogy a másik fél portyázásainak nem tudnak gátat vetni. Az ellenséges országrészbe vezetett portyák legfeljebb az egyes katona számára jelentették a Balassi által megénekelt jó hírnevet, szép tisztességet és vitézséget. A két államhatalom egészen más célokból ösztönözte, miközben szavakban persze tiltotta és tagadta a békeszegő csetepatékat. A fegyveres jelenlét az ellenfél területén létkérdést jelentett, mert mással nem pótolható anyagi és katonai haszonnal járt.

Szultánnak adózó királysági városok

Ismert, milyen nehézséget okozott a végvári vonal fenntartása: Magyarország 16. századi állami bevételei a katonai kiadások egyharmadát-egynegyedét fedezték. A végvári katonaság életben tartására minden forrást ki kellett használni, így a török kézre került országrész elveszni látszó adójövedelmeit is. A távolra került államhatalmi és vármegyei szervek, a szétesett egyház és az elmenekült nemesek helyett Szigetvár, Eger, Gyula és más várak katonasága vette át a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.