rubicon

Az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutott a magyar labdarúgó-válogatott

1972. május 17.
lock Ingyenesen olvasható
3 perc olvasás

A Románia ellen megnyert három mérkőzéses párharccal a selejtezők után, a legjobb négy közé jutott a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon, s a nagy sikert egy negyedik helyezés követte. Még ugyanebben az évben olimpiai ezüstérmet nyert a válogatott, ekkor a közvélemény túlnyomó része mégis csalódott volt.

A magyar–román negyeddöntőt megelőzően négyfős csoportokban rendezték a selejtezőket, és a kvartettek győztesei jutottak a legjobb nyolc közé. A magyar válogatott Franciaországot, Bulgáriát és Norvégiát legyőzve jutott tovább. 1972. április 29-én rendezték meg Budapesten a magyar–román összecsapás első mérkőzését. A korabeli sajtó két testvéri ország küzdelméről írt, valójában a korábbi történelmi ellentétek és sérelmek miatt a tét sokkal nagyobb volt mindkét oldalon. A mérkőzések iránt óriási volt az érdeklődés, ezt bizonyítja, hogy a bukaresti visszavágóra négyszázezren szerettek volna jegyet váltani. A két ország összecsapása előtt korábban tíz magyar–román mérkőzés zajlott, a mérleg elsöprő magyar fölényt mutatott: a magyar csapat kilencszer győzött, a románok mindössze egy döntetlent tudtak felmutatni. Ezzel együtt is szoros összecsapásra lehetett számítani, hiszen a román válogatott ott volt az 1970-es mexikói világbajnokságon, a magyar csapat nem. Ezért is gondolhatták úgy keleti szomszédaink, hogy eljött a revans ideje.

Korabeli sajtóbeszámoló

A Népstadionban megrendezett odavágóra 68 ezer néző volt kíváncsi. A román csapatban két magyar származású játékos lépett pályára, egyikük végül főszereplője lett a mérkőzésnek. Lajos Satmareanu, azaz Szatmári Lajos kihasználta magyarnyelv-tudását, amikor az egyik beívelésnél rászólt a menteni igyekvő magyar kapusra, hogy hagyja – és Vépi Péter hagyta… A teltházas összecsapás 1-1-gyel végződött, ezzel az eredménnyel a román kapitány volt elégedettebb. Nicolescu így nyilatkozott: „Az első félidő 20 perces nyomása alatt a magyar csapat kilehelte a lelkét. Játékosaink megérezték, hogy lehet keresnivalójuk. Bukarestben mi vagyunk az esélyesek, bízom a továbbjutásban”.

Az Eb-negyeddöntő visszavágója előtt a magyar csapatra még egy világbajnoki selejtező is várt, a tét, az 1974-es világbajnokságra való kijutás volt. Válogatottunk a Málta elleni 3-0-s győzelemmel hangolt a bukaresti visszavágóra. A május 14-i román–magyar mérkőzés különösen fontos volt az erdélyi magyaroknak. A Népsport újságírója kiemelte, hogy nyíltan szólhatott a magyar himnusz Romániában, az emberek felhangosították a rádiót. A magyar himnuszt a stadionban is sokan énekelték. Ennél többet a tudósításból nem tudhatott meg a korabeli közvélemény, a Kádár-rendszer a nacionalizmust bűnnek tekintette, Erdély magyarságáról nem lehetett beszélni. A 75 ezer néző előtt megrendezett, 2-2-es eredményt hozó összecsapáson a mieink álltak közelebb a továbbjutáshoz, azonban 2-1-es magyar vezetésnél Kocsis büntetőjét Raducanu kivédte. Románia végül kiegyenlített, az idegenben lőtt gólnak akkor nem volt jelentősége, így három nap múlva újabb mérkőzés következett semleges helyszínen. 

Május 17-én Belgrádban került sor a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre. Illovszky Rudolf meglepő húzásként Szűcs Lajos posztjára a később BEK-döntőt is játszó Kű Lajost tette. Mindhárom találkozón a magyar válogatott szerzett vezetést, így volt ez Belgrádban is. Kocsis Lajos találatára azonban hét perccel később jött a román válasz, így ismét döntetlen volt az eredmény. Három perccel a hivatalos játékidő vége előtt dőlt el a továbbjutás sorsa, a Népsport tudósítóját idézzük: „a 87. percben Páncsics szabadított fel a magyar kapu előtt, Juhász Péterhez továbbított, a balhátvéd a román kapu tizenhatosának előterébe küldte a labdát. A lapos labdát Kű átlépte, az Benéig jutott, a középcsatár az őt támadó két román védő között csinált egy cselt, majd legurította a labdát a nagyszerűen érkező Szőke elé, a jobbszélső tizennégy méterről laposan, élesen a jobb sarokba lőtte a labdát, amelyet a vetődő Raducanu csak ujjheggyel tudott érinteni”.

Szurkolás a Népstadionban
Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Hazafelé a játékosok a repülőgépen végigénekelték az utat, a gép éjszaka fél egykor landolt a magyar fővárosban. Ferihegyen több százan ünnepelték a Belgrádból hazatérő labdarúgókat. A csalódott románok a jugoszláv fővárosban felgyújtottak a fából készült széksorokat. Más rendbontásról nem érkezett hír, a két ország kemény diktatúrája nem is engedte volna ezt meg. A magyar játékosok mindössze egy napot pihenhettek, majd ismét együtt gyakoroltak, hiszen a válogatott Svédországban lépett pályára egy héttel később a világbajnoki selejtezőn.

Június 14-én eljött a várva várt nap. Ha a magyar–román mérkőzésnek a történelmi tényezők miatt különösen fontos szerepe volt, ugyanezt mondhatjuk el a Szovjetunió elleni Eb-elődöntőről. A magyar válogatott a számos elpuskázott helyzet mellett büntetőt is kihagyott, így végül 1-0-s vereséggel ért véget a sorsdöntő összecsapás. A közvélemény csalódott volt, legalább a futballpályán szerettek volna sokan győzelmet ünnepelni az országot 27 éve megszállás alatt tartó Szovjetunió legyőzésével. Történelem, politika és sport, kéz a kézben járt Európa ezen szegletében… 

Összességében megállapítható: azóta sem értünk el akkora sikert, mint 1972-ben, amikor Európa legjobb négy csapata közé jutott a magyar labdarúgó válogatott.

Miért szorult ki a lelátói nyelvből a „huj, huj, hajrá!” biztatás? Melyik csapatban futballozott fiatalkorában Kádár János? Valóban Kádár személyes rokonszenve segítette az angyalföldi csapatot hat bajnoki címhez?

Fedezze fel a válaszokat Csillag Péter tanulmányában!

103 cikk ezzel a kulcsszóval