rubicon

Az egyházak és a kényszerkollektivizálás, 1962

10 perc olvasás

Az erőszakos kényszerkollektivizálásban érintett falusi, vidéki kétkezi munkából élők számtalan korlátozást, sérelmet szenvedtek el. Megfosztották őket legfontosabb tulajdonuktól, elvették szabadságukat, és tudatos befolyásolással, ateista propagandával igyekeztek megváltoztatni a gondolkodásukat. 

Ezért is foglalkozott kiemelten az egyházak mindennapi életét, működését ellenőrző Állami Egyházügyi Hivatal a mezőgazdaság „szocialista átszervezésével” kapcsolatos egyházi magatartással. A kényszerkollektivizálásra ugyanis az egyházaknak is reagálniuk kellett, hiszen az a társadalmi réteg, amelynek élete szervesen kapcsolódott a földhöz, a maga természetes módján kötődött a valláshoz, mindennapjait a teremtő Istennel való szerves kapcsolat határozta meg. 

Ezért is élte meg erőteljes támadásként és traumaként a paraszti társadalom, hogy nemcsak hagyományos életközösségét számolták fel, hanem életmódját, kultúráját és benne vallásosságát is.

A kényszerkollektivizálás második hulláma – amely túlnyomórészt az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére tehető – az egyházak egyik legjelentősebb társadalmi háttere, a falun élők ellen irányult. Ezzel párhuzamosan más módszerekkel, eszközökkel az egyházak életében jelentős szerepet vivő városi közösségek ellen is fellépett a hatalom. Az 1956-os forradalom után

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta