Abraham Lincoln megtartja gettysburgi beszédét – Kossuth Lajos gondolatai köszönnek vissza belőle?

Lincoln és Kossuth

Lincoln politikai karrierjének kezdete egybeesik a 1848–49-es magyar szabadságharc küzdelmeivel. A későbbi amerikai elnök nagy figyelemmel és szimpátiával kísérte a magyarországi fejleményeket: mint Illinois állambeli Springfield kongresszusi képviselője, kezdeményezte, hogy egy helyi gyűlés keretében fejezzék ki rokonszenvüket a magyarság felé. A gyűlésre 1849 szeptemberében került sor, és ugyanezen hónap 12. napján egy határozati javaslat is született, amely kérte az Egyesült Államok kormányát, hogy Magyarország függetlenségét sürgősen ismerje el. Igaz, ha megnézzük újra a fent említett dátumot, akkor láthatjuk, hogy Lincoln, illetve a springfieldi polgárok fellépése kissé megkésett: a korabeli hírszolgáltatás lassúsága (illetve gyakori pontatlansága) miatt nem értesülhettek arról, hogy ekkorra már minden elveszett, a magyar szabadságharcot leverték, és ezrek kényszerültek arra – köztük Kossuth Lajos is – hogy az Oszmán Birodalom területére meneküljenek.

A magyar szabadsághős pontosan aznap, mikor megszületett a Lincoln által támogatott határozati javaslat (szeptember 12.) írta meg az emigráns társainak címzett, de valójában a külföldi közvéleménynek szánt vidini levelét, amelyben többek között megfogalmazta, mi is egy sikeres magyarországi felkelés alapfeltétele: egyrészt magyarországi nemzetiségekkel való megegyezés, másrészt pedig a nyugati hatalmak anyagi és diplomáciai támogatásának megszerzése. A volt kormányzónak azonban nem állt módjában rögtön cselekedni; a török szultán ugyan megtagadta Kossuth kiadatását, ennek ellenére egészen addig nem hagyhatta el az Oszmán Birodalom területét, amíg nem csillapodtak le a nemzetközi kedélyek. Végül Kossuth 1851 áprilisában kapta kézhez a washingtoni kongresszus meghívását, hogy a „nemzet vendégeként” látogasson el az Egyesült Államokba.

Kossuth törökországi szabadulását követően először rövid időre Angliába, majd onnét az Egyesült Államokba utazott, hogy további támogatókat szerezzen a magyar szabadság ügyének. A volt kormányzót és kíséretét hozó Humboldt postahajó 1851. december 4-én érkezett meg az Egyesült Államokba. Két nappal később a magyar emigráció vezetője valóságos diadalmenetben vonult be New Yorkba. A város polgármestere az alábbi módon beszélt a magyar emigráció vezetőjéről: „Bemutatom Önöknek, polgártársaim, Kossuth Lajost, a magyar függetlenség magasztos képviselőjét, az emberi haladás bajnokát, az egyetemes szabadság ékesszóló hirdetőjét.” Kossuthot az amerikai körútja során a legtöbb helyen ünneplés fogadta, így egy ideig abban reménykedett, hogy akár még meg is változtathatja az Egyesült Államok hagyományos be nem avatkozási politikáját, és sikerül jelentős politikai és pénzügyi támogatást szereznie. Kossuth közel nyolc hónapot tartózkodott az Egyesült Államokban, ez idő alatt számos államban megfordult, és több mint 600 nyilvános beszédet tartott.

Lincoln nagy figyelemmel kísérte a magyar szabadsághős „amerikai turnéját”, sőt, kezdeményezte a meghívását Springfieldbe is. Erre a látogatásra azonban a volt kormányzó igencsak sűrű programja miatt nem került sor, így valószínűleg a két jeles hazafi végül nem találkozott egymással. Kossuth beszédeit azonban lehozta az amerikai sajtó, így azokat Lincoln minden bizonnyal olvasta. Hogy a későbbi amerikai elnökre milyen nagy hatást gyakorolt a magyar emigráció vezetője, arra jó példa, hogy 1852-ben az egyik beszédében kijelentette, hogy Kossuthot tartja a polgári és vallásszabadság legkiválóbb és legméltóbb európai képviselőjének. Egyes történészek és nyelvészek szerint egyértelmű, hogy Lincolnt olyan rendkívüli módon inspirálták Kossuth beszédei ezekben az években, hogy később egész gondolatokat „átvett” a magyar szabadsághőstől – igaz, olyan szakemberek is vannak, akik szerint az egész elmélet inkább csak a magyarok büszkeségének a terméke. Lincoln mindenesetre kevesebb mint 10 éven belül eljutott a legmagasabb amerikai hatalmi tisztségbe, egyúttal pedig megörökölte azt a súlyos, megoldandó problémahalmazt, amelyet az elődei hagytak rá.

Észak és Dél

Egy, a még 1858-ban lezajlott szenátusi választási vita jól bemutatja (röviden) az amerikai „észak és dél” konfliktusának lényegét. Mikor egy új államot vettek fel az Egyesült Államok tagjai közé, állandóan vita volt belőle, hogy az adott területen engedélyezzék-e vagy sem a rabszolgaság intézményét. Lincoln egyik politikai ellenfele úgy érvelt, hogyha egy új terület lakói rabszolgatartó államot kívánnak létrehozni, ebben senki sem akadályozhatja meg őket, mert a többségi uralomnak nincsenek korlátai. A későbbi amerikai elnök szerint azonban a többség sem veheti el egy kisebbségnek a Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott jogait „az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra való törekvéshez”. Bár az amerikai polgárháború (1861–1865) kezdetén, immáron az Egyesült Államok elnökeként, Lincoln azt hangoztatta, hogy a háború célja „csak” az unió helyreállítása (azaz a rabszolgatartó déliek által kikiáltott Amerikai Konföderációs Államok felszámolása), fokozatosan bizonyossá vált, hogy a végső cél nem is lehet más, mint az emberi egyenlőséget képviselő államrendszer kiépítése, és így a rabszolgaság intézményének azonnali és végleges megszüntetése.

Az amerikai polgárháború egyik legnagyobb ütközetét 1863 júliusában, a Pennsylvania államban található Gettysburg mellett vívták meg. A három napon keresztül zajló csatában az északiak győzedelmeskedtek, azonban mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett el, s több ezren maradtak a csatamezőn. Bár kezdett egyértelművé válni a háború kimenetele, a végső győzelem kivívása további hatalmas erőfeszítéseket igényelt az északiak részéről. Lincoln fel kívánta rázni a háborúba belefáradt, a washingtoni kormányzathoz hű amerikaiakat, hogy folytassák a küzdelmet. Erre alkalmat adott a gettysburgi csata helyszínén elesettek temetőjének a felavatása 1863. november 19-én. Ekkor hangzott el – Edward Everett lelkipásztor két óra hosszú ünnepi ceremóniabeszédét követően – Lincoln mindössze 2 percen át tartó, összesen 272 szóból álló beszéde. Bár a kortársak szerint nem ez volt éppen Lincoln legjobb szónoklata, és a sajtó egy része is csupa negatívumot írt róla, a célját mégis elérte: a „felrázott” északiak újult erővel álltak neki a háború befejezésére. (Everett egyébként később azt írta Lincolnnak, hogy két perc alatt tökéletesebben fogalmazta meg mondanivalóját, mint ő két óra alatt.)

A két beszéd hasonlóságai és hatásai

Lincoln rövid beszédének legerősebb része talán a legvége: 

Visszakanyarodva Kossuthoz: az első határozati javaslatot, amely arról szólt, hogy a volt kormányzót el kell hozni Kütahyából, törökországi száműzetéséből, az Ohio állambéli Colombus-ban hozták meg még 1850-ben, így nem lehetett kérdés, hogy a magyar emigráció vezetője szabadulása után ellátogat majd ide. Kossuth 1852. február 6-án tehát az Ohioi Törvényhozó Testülethez intézett beszédet (amelyet a korabeli amerikai sajtó le is hozott). A volt kormányzó többek között így fogalmazott:

Ráday Mihály történész úgy fogalmazott, hogy szerinte „a hasonlóság az angol nyelvű szöveg kulcsfontosságú részletében – the government of the people, by the people, for the people – jól érzékelhető.” 

Lincoln beszéde – ha felhasználta Kossuth gondolatait, ha nem – végül az amerikai demokratikus politikai gondolkodás egyik legfontosabb dokumentuma lett, amelynek emlékét a Gettysburgben felállított emlékmű őrzi. „Második Függetlenségi Nyilatkozatnak” is nevezik, amelyből az utókor is előszeretettel idéz: például Philipp Scheidemann, aki 1918. november 9-én a Reichstag erkélyéről a Weimari Köztársaságot kikiáltotta, vagy éppen Martin Luther King egyik 1963-ban elhangzott beszédében. 

Míg az amerikai elnök szónoklatával végül „célt ért”, addig Kossuth csak „limitált” sikert ért el. Az igaz, hogy a szabadság eszménye iránt lelkesedő amerikaiak hatalmas rajongással fordultak a magyar emigráció vezetője felé, akinek sajátos, klasszikus shakespeare-i szófordulatait előszeretettel idézték az amerikai újságok is, a sokat ígérő kezdet után azonban az amerikaiak érdeklődése elhalványult, és a kezdeti pénzadományok is igen hamar elapadtak. Kossuthnak a szomorú igazságot nehéz volt közölnie a vele éppen aktuálisan szorosan szövetséges Giuseppe Mazzini köztársaságpárti olasz szabadsághőssel: „Rokonszenv van annyi, amennyit az ember csak akar, de pénzt szerezni egy ilyen anyagias korban valóban keserves dolog…” Igaz, ha elfogadjuk azt, hogy a Lincoln- és a Kossuth-beszéd közötti hasonlóság egyáltalán nem a véletlen műve, akkor úgy is nézhetjük, hogy a magyar szabadsághős gondolatvilága végül világszerte szárba szökkent, és így amerikai körútja során a magyarok melletti határozott és rendületlen kiállása nem tűnt el nyomtalanul.

Hogyan és miért tört ki pontosan az amerikai polgárháború? Melyek voltak a legfontosabb ütközetek? Milyen fejlődési utat járt be az Egyesült Államok a konfliktus befejezését követően? 

Fedezze fel a válaszokat Hahner Péter Amerika a polgárháború korában című cikkében!